Jövőre jöhet a plázastop

2011.06.09. 07:19
Megtetszett a Fidesznek az LMP ötlete a plázaépítési moratóriumról. Ha elfogadják az ellenzéki párt javaslatát, jövőre legfeljebb nyolcszáz négyzetméteres üzlethelyiségek épülhetnének. A javaslat egyik nagy nyertese a Fidesszel igen barátságos CBA üzletlánc lehet, legnagyobb vesztese meg talán az építőipar.

A Fidesz is beállhat az LMP plázastopötlete mögé, értesült a Magyar Nemzet. A lapnak a parlament fenntartható fejlődés bizottságának fideszes tagja, Bányai Gábor mondta, hogy még az év végére megszülethet a jogszabály, mely alapján 2012-ben százezer lakos alatt legfeljebb négyszáz, afölött legfeljebb nyolcszáz négyzetméteres üzletközpontok építésére adhatnának engedélyt.

Az LMP javaslatát Szabó Rebeka képviselő terjesztette elő, elképzelése szerint a plázastop fellendíthetné a kisboltok forgalmát.

A multinacionális vállalatok elleni hevület közös eleme az LMP és a Fidesz gazdaságpolitikájának. Bányai elképzelése abban is egyezik Szabóéval, hogy a plázastop mellett kampányt kéne folytatni azért, hogy a vásárlókat visszacsalogassák a kisboltokba. Ehhez bányai szerint szükség lesz a fogyasztói szokások átrendeződésére, amihez fel kell használni a nemzetközi marketingtapasztalatokat is. Szavaiból arra lehet következtetni, hogy adópénzekből fizetnék magyar magánvállalkozások reklámköltségeit, az ugyanis nem valószínű, hogy az alacsony tőkéjű kisboltok versenyezni tudnának reklámköltésben a hipermarketekkel.

A szabályozás másik nagy nyertese a Fidesszel amúgy is kimondottan baráti viszonyt ápoló magyar üzletlánc, a CBA, illetve a másik magyar csoport, a Coop lehet, amelyek így, versenytárs híján egyeduralkodóvá vállhatnak a kiskereskedelemben - a CBA üzletei jellemzően a javasolt mérethatárokon belüliek. Fodor Attila, a cég kommunikációs vezetője üdvözölte is a tervezet ötletét, bár azt fontosnak tartotta, hogy a moratórium rövid ideig tartson, és inkább "a korrekt szabályozás" feltételeit dolgozzák ki gyorsan. "A hazai piacra nemzetközi viszonylatban is nagyon szabályozatlanul engedték rá a tőkeerős multinacionális kereskedőcégeket, így kis területen is hatalmas koncentrációt értek el, túltelítve a szektort" - nyilatkozta a versenytársakról.

"Nem akarunk végleges és a már folyamatban lévő beruházásokra vonatkozó tiltást, azt viszont fontosnak tartjuk, hogy a jelenlegi szabályozatlanságot a helyiek érdekeit is figyelembe vevő rendszer váltsa fel" - mondta terveiről a Nemzetnek Szabó Rebeka. A 400, illetve 800 négyzetméteres mérethatárt azzal indokolta, hogy ezzel a törpeláncok - mint például a Penny Market, a Lidl, vagy az Aldi - terjeszkedése is meggátolható, mert ezek megjelenése is "drasztikus változást" jelenthet a helyi erőviszonyokban.

Abban egyetért Bányaival, hogy fél év alatt elő lehetne készíteni a moratóriumról szóló jogszabályt. "Azt hiszem, ezzel a rövid határidővel még a kereskedelmi beruházásokon dolgozó építőcégek sem szenvednek túl nagy veszteségeket" - mondta.

Másként gondolja ezt Balatoniné Kiss Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára. A plázastop nem csak a kereskedelm fejlődését, de az építőipar kilábalását is veszélyeztetné, mondta a Magyar Nemzetnek. Az utóbbi helyzetét különösen rontaná, hiszen a lakás- és irodaépítési piac pang a válság miatt, és a logisztikai beruházások is szünetelnek.

Nem teljesen világos, hogy a javaslat pontosan mit is céloz. A moratórium ugyanis nem csak a hipermarketekre, hanem konkrétan azokra a bevásárlóközpontokra is vonatkozna, melyek javarészt kis boltoknak adnak otthont. Ilyenekből amúgy idén 11 átadását tervezik, jövőre pedig 14 építkezés fejeződhet be - a már folyó építkezésekre a mostani elképzelések szerint nem vonatkozna a moratórium.