36,6 milliárdot kapunk a Budapest Airportért

2011.06.10. 12:12 Módosítva: 2011.06.10. 12:52
A magánbefektetőnek kötelessége megvenni az állam 25 százalékos plusz egy szavazatot érő részesedését. Az eladásról azért most döntött a kormány, mert az állam 2005-ös privatizációs szerződésbe kikötött eladási opciója jövő szombatig él, utána a vételár már nem lenne garantált. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a teljes visszavásárlásra nincs esély, mert az üzemeltető Hochtief Csoport szakmai vagy pénzügyi befektetőt keres hat reptérből álló portfóliójára.

A kormány határozatában jóváhagyta, hogy az állami vagyon felügyeletéért felelős nemzeti fejlesztési miniszter lehívja a Budapest Airport Zrt.-ben (BA) meglévő kisebbségi részesedés értékesítésére vonatkozó eladási opciót a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül - közölte az Indexszel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A kormány politikusai az elmúlt években többször és több fórumon is ígéretet tettek a reptér visszaállamosítására. Most az ezzel ellentétes lépést azzal magyarázzák, hogy a 464,5 milliárdos bevételt hozó privatizáció valójában károkat okozott, amiket a kisebbségi részesedés eladásából befolyó pénzzel kompenzálni lehet. Hogy összegszerűen milyen károkra gondoltak, azt nem tudni, az tény, hogy az eladás előtti nyereség tízmilliárd forint körüli volt, tehát a vételár több mint negyven évnyi profitnak felelt meg.

Tényleg elherdálták?

A közlemény azt írja, a korábban profitot termelő, 100 százalékos állami tulajdonban lévő vállalat többségi tulajdonának szocialista kormányzat által 2005-ben végrehajtott "felelőtlen privatizálása miatt az állami tulajdonban maradt kisebbségi részesedés jelentősen veszített eredeti értékéből". Az eladására azért kerül sor, mivel a jelenlegi állami részesedés már nem biztosít érdemi szerepet a Budapest Airport Zrt. stratégiai működésében – magyarázza az eladás okait a tárca, amely csütörtökön, néhány órával a kormányhatározat megjelenése előtt még csak nem kommentálandó lapértesülésnek nevezte a reptér sorsáról szóló híreket.

Az Indexnek korábban nyilatkozó elemző szerint a privatizációs vételárat és a mostani becsült értéket összehasonlítva nyilvánvaló, hogy nagyon jó áron adta el az állam a BA-t . "Igen jó volt mögötte a marketing, illetve hitelbőség volt akkoriban a nemzetközi pénzpiacokon, gyakorlatilag bármire lehetett pénzt kapni alacsony kamatok mellett, de azóta sok minden megváltozott." Ez elemző szerint a nemzetközi gazdasági környezet jelentős átalakulása és a légiközlekedés nem túl jó kilátásai miatt jelenleg a BA illetve a vele járó reptéri üzemeltetési jog durván 250 milliárd forintot ér.

A kormány inkább vádol

Az NFM szerint az előző kormányok alatt lefolytatott privatizációk olyan kényszerpályára állították a Magyar Államot, amelyről csak egy felelős és hatékony vagyongazdálkodási szemléletet követve lehet letérni.

A privatizáció okozta veszteségek minimalizálására hatékony megoldást nyújt a Budapest Airport Zrt. esetében a meglévő tulajdoni hányad értékesítése, hiszen a Magyar Állam elsősorban olyan kisebbségi társasági vagyonelemeket tart tartósan állami tulajdonban, amelyek hosszú távú gazdasági szempontok figyelembevételével és egyéb kiemelt szempontok szerint is hasznosan működtethetőek.

A többségi tulajdon visszavásárlására nem nyílt lehetőség, mivel a Hochtief Csoport döntése alapján hat nemzetközi repülőterét egy vállalatban üzemeltető cégét az anyacégtől elkülönített eljárásban kívánja értékesíteni a nemzetközi piacon, amely eredményezhet egy szakmai befektetőt vagy akár egy tisztán pénzügyi befektető megjelenését is – olvasható a közleményben egy utalás arra, hogy próbálkoztunk a visszaállamosítással is.

Az eladási opció jogát az állam 2011. június 18-ig gyakorolhatja, amely feljogosítja arra, hogy jelezze eladási szándékát a többségi tulajdonos felé, a többségi tulajdonos Airport Hungary Tanácsadó Kft. (AHUK), a Hochtief magyarországi vállalata a részvényesi megállapodás alapján köteles megvásárolni azt.

A kisebbségi részvények eladási értéke nagyságrendileg 36,6 milliárd forint, az eladási opció jogának lejártával a privatizációs szerződésben megszabott, kötött eladási érték már nem garantált. A vitatott és tisztázatlan körülmények között privatizált, majd többször továbbértékesített Budapest Airport Zrt. veszteséges gazdálkodása miatt az elmúlt években nem fizetett osztalékot az MNV Zrt.-nek a társtulajdonostól (AHUK), csak a profit utáni osztaléknál lényegesen kisebb értékű osztalékkompenzációt kapott, amely a 2010. év után már nem járt a nemzeti vagyonkezelőnek.

A vagyontörvény szerint a Budapest Airport Zrt.-ben meglévő részesedés nem tartozik a tartósan állami tulajdonban tartandó vagyoni körbe.