Törvényt módosítana a PSZÁF

2011.08.16. 06:51

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) törvénymódosítást kezdeményez a jogalkotónál és − egy konkrét fogyasztói beadványra reagálva − fogyasztóvédelmi eljárást indít a devizaalapú hitelek előtörlesztése kapcsán az ügyfélre háruló árfolyamkockázat témájában, írta a Napi Gazdaság.

Egy devizaalapú, jelzálog fedezetű hitellel rendelkező ügyfél beadványában ugyanis jelezte: a hitelintézetéhez befizetett végtörlesztése ellenére sem zárták le hitelszerződését, arra hivatkozva, hogy a hitelintézet elszámolási időszaka alatt tartozása több százezer forinttal nőtt.

A törvénymódosítási javaslat szerint ha az ügyfél az előtörlesztés és a kapcsolódó költségek forintban kifejezett összegét a kapott határidőig befizeti, a pénzügyi intézmény a későbbiekben az előtörlesztés elszámolása során az elszámolási árfolyamot az ügyfél számára kedvezőtlenül nem változtathatja meg, további költségeket nem számíthat fel, végtörlesztés esetében pedig azt elfogadottként kell kezelnie.

A PSZÁF kezdeményezi, hogy a hitelintézetek e gyakorlatot már a törvénymódosítást megelőzően önkéntesen alkalmazzák, belső szabályzataikat ennek megfelelően módosítsák, és utasítsák munkatársaikat is ennek alkalmazására.

Kívánságának nyomatékot adva a felügyelet közölte: minden olyan beadvány esetében, amelynél felmerülhet, hogy a hitelintézet nem adott tájékoztatást a devizaalapú hitellel rendelkező ügyfélnek az előtörlesztéshez kötődő árfolyamkockázatról, fogyasztóvédelmi eljárást indít.