Miből tömi be a 100 milliárdos lyukat a kormány?

2011.08.18. 08:07

Szűkös repertoár áll a kormány rendelkezésére ahhoz, hogy tartsa az idei hiánycélt, eszközöket még leginkább a kiadáscsökkentési oldalon találhat - írja a Napi Gazdaság. Az igazi kérdés persze a jövő évi költségvetés lesz, különösen a mostani adórendszer mellett.

Viszonylag jelentős mínuszt kell elkönyvelnie a kormánynak az idei és a jövő évi költségvetés terhére - derült ki már a tegnapi miniszterelnöki megszólalás előtt. Az egy nappal korábban közzétett siralmas GDP-adat a nemzetgazdasági tárca számításai szerint nagyjából százmilliárd forintos lyukat üt a tervezett büdzsén, amit még megfejel a vártnál gyérebb adóbevétel.

A tavaly alaposan megcsappant társasági adóbevételeket az első félévben konzervatív számítások szerint is csak éppen sikerült túllépni, nem nőtt az eva és számítási módja miatt értelemszerűen a várt különadó bevétel sem. Vagyis tartalék a nem várt bevételekből itt nincs. Ahol jelentősebb emelkedés volt a tavalyi adathoz képest, az a jövedéki adóból származó bevétel, ez azonban nem jelent nagy tömeget - 395 milliárd forint bevétellel ez 35 milliárdos plusz.

Az áfában nagyjából százmilliárd forint mínusz gyűlt össze félév alatt - jóllehet a tavalyi féléves 1057 milliárd forint után 1115 milliárd folyt be, ez arányaiban elmarad a tavalyitól és a cseppet sem javuló belföldi fogyasztás miatt nem várható, hogy az arány érdemben emelkedjék. Kisebb, tízmilliárd forint mínusz keletkezett az illetékbevételeknél. A legnagyobb mínusz a jövedelemadóban tapasztalható - a tavalyi féléves bevételhez képest 200 milliárd forint a mínusz. Ez ugyanakkor nagyjából megfelel a vártnak, vagyis érdemben nem rontja már az egyenleget.

Azt Orbán Viktor is megjegyezte: szükségesek további intézkedések, de ezekről nem született semmiféle döntés. Ha szeptemberben a kormányzati frakciók ülésére kiötölnek valami megvalósíthatót, akkor azt a kormány szándékai szerint viszonylag hamar a parlament elé viszi - ez szeptember végét, de inkább október elejét jelentheti. Egyéni indítványként benyújtva sürgősséggel akár egy hét alatt is bármi keresztül vihető, kérdés, mit is lehet tenni.

MInt a kormányfő leszögezte: tartani fogják a három százalék alatti hiányt és az államadósság továbbra is csökkenő pályán marad - utóbbi kényelmesen tartható a magán-nyugdíjpénztári portfólió eladogatásával, a hiánycél tartása azonban ennyire nem egyszerű. A miniszterelnök kijelentette ugyan, hogy mind bevételi, mind kiadási oldalon szükség lesz intézkedésekre, idén vélhetően mégis inkább a kiadáscsökkentés hozhat eredményt. Egy októberben megszavazandó bármilyen adóemelés ugyanis nem hozhatna látható eredményt hoz 2011-ben, egy bármilyen újabb különadó pedig még jobban visszavetné a GDP-növekedést.

Az Orbán által megemlített bürokráciacsökkentés leginkább tömeges elbocsátásokat jelenthet, komolyabban lefaraghatja viszont a kiadásokat néhány korábban beígért elem elcsúsztatása: ilyen lehet a MÁV és a BKV adósságának konszolidációja vagy a PPP programok kiváltása - ezek több százmilliárd forinttal javíthatják az egyenleget. Ha hiszünk abban, hogy ezeket jövőre megvalósítja a kormány, akkor az őszi adótörvények módosítása révén kell többek között erre forrást találni. Orbán annyit kijelentett: a családi adózást teljes mértékben kiépítik és az adórendszer továbbra is egyszerű lesz.

Ez jelentheti azt, hogy mégis kivezetik a szuperbruttót - több szakértő ezt nevezte meg mint alapvető forrást -, nem vezetnek be progresszív kulcsokat és megszűnik az adójóváírás. A jövő évi egyenleget bevételi oldalon javíthatja, hogy az adójóváírást két ütemben vezetik ki ugyan, de nagyobb tételt tesz ki a jövő évi, s kisebbet a 2013-as rész. Az arányok eltolásával a szuperbruttó kivezetése is jelenthet kisebb tételt jövőre, s nagyobbat 2013-ban, csökkentve így a 2012-es adóbevétel-kiesést.

 Bevételnövelő lehetőségek  Kiadáscsökkentő lehetőségek
jövedéki adó emelése MÁV, BKV adósságkonszolidáció eltolása
kedvezmények szűkítése, kivezetése PPP programok kiváltásának elnyújtása
társaságai adó emelése államigazgatás csökkentése
  szuperbruttó kivezetésének elhúzása
  adójóváírás kivezetésének gyorsítása
Adót lehet emelni a jövedéki termékeknél - a cigaretta esetében ez az idén úgyis elmaradt - ez azonban nem tesz csodát. Nagyjából jövőre kiderülhet, mit tud a chipsadó, az is hozhat meglepetésfilléreket a konyhára. Jelentősebb bevételeket azonban a nagy adónemeknél végrehajtott változások hozhatnak. Valamit lehet emelni a most tíz százalékos társasági adón is, bár az kevésbé valószínű, hogy ismét 19 százalék lesz az általános mérték. Felmerülhet még egyes kedvezmények megszüntetése akár az szja-ban, akár a társasági adóban. A jövedelemadóban jelentős pénzt visz el a pénztári megtakarítás kedvezménye - amit egyébként is szűkített a kormány tavaly -, a társasági adóban pedig a kisebb, kevésbé kihasznált kedvezmények kisöprése is szóba kerülhet.