A legtöbben befizették a különadót

2011.09.14. 07:41

Összesen valamivel több mint ezren készítették el bevallásukat és fizettek végkielégítés-adót - írja a Napi Gazdaság. További hatszáz fő a sorsára vár, nekik elvileg kellett volna fizetniük, mégsem tették.

A legfrissebb adatok szerint 1055 magánszemély készített bevallást a tavaly keletkezett végkielégítések 98 százalékos adójának megfizetésével kapcsolatban. Adókötelezettségük 2,3 milliárd forint - ebből 1,5 milliárd forintot fizettek be valójában az államkasszába, a fennmaradó 700 millió forintra részletfizetést vagy fizetési haladékot kértek az érintettek. Emellett 1,5 milliárd forintot tesz ki az az összeg, amit a munkáltatók fizettek be forrásadóként.

A 2,3 milliárd forint fizetendő adó nem 98 százalék, hiszen ebből le kell vonni azt a részt, amit a végkielégítések után a magánszemélyek eleve befizettek. A teljes adóteher az összes befolyt összegnek több mint a duplája, vagyis az adóval sújtott végkielégítések összege 5,75 milliárd forint. Ez fejenként átlagosan 5,45 millió forint kifizetett végkielégítés után jött össze. Tavaly az egy évvel korábbihoz képest 40 százalékkal csökkent a kifizetett végkielégítések összege - mondta Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese egy tegnapi sajtótájékoztatón.

Jövedelmek jövedelemtípusonként (2010, milliárd forint)

Nem önálló tevékenység 7401,7
Ezen belül munkaviszony 6955,8
Átalányadózás 14,6
Egyéb nem önálló jövedelem 445,9
Önálló tevékenység 251,7
Ezen belül egyéni vállalkozói kivét 108,2
Egyéb önálló jövedelem 128,8
Egyéb jövedelmek 742,5
Ebből nyugdíj 507,9
Más adóterhet nem viselő járandóság 201,2
Egyéb 33,4
Összevont jövedelem 8395,9
 Forrás: Forrás: NAV

A NAV adatai szerint 600 fő nem készítette el a bevallását, holott a munkáltatók adatszolgáltatása alapján erre szükség lett volna. Ennek a körnek egy része biztosan csak tévedésből került a listára - valószínűleg azért, mert a munkáltatók az eredeti szabályok alapján szolgáltattak adatot, az érintetteknek azonban egy már módosított szabály szerint kellett megállapítaniuk adófizetési kötelezettségüket, és így lehet, hogy a bevalláskészítés okafogyottá vált. A mulasztók másik, szabálytalanul eljáró része szankcióra számíthat.

A bírság az adóhiány legfeljebb 50 százaléka, ez - a példából kiindulva - nagyjából 2,5 millió forint meg nem fizetését feltételezve több mint egymillió forintot jelent. A NAV szerint hozzávetőleg egymilliárd forint lehet az, ami még innen reálisan befolyhat, az érintett magánszemélyeknél ezért ellenőrzést is végeznek majd.