Nem változott az alapkamat

2011.09.20. 14:02 Módosítva: 2011.09.20. 15:23

Mai kamatdöntésén változatlanul hagyta a 6 százalékos jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Az alapkamat szintje január 25-e óta változatlan, akkor egy három plusz egy lépésből álló, tavaly áprilisban 5,25 százalékról indult kamatemelési folyamat ért véget.

Simor András jegybankelnök az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy két javaslat szerepelt az ülésén, a kamat tartása és 25 bázispontos emelése. Végül a tagok többsége a 6 százalékos kamat tartására szavazott.

 

A döntés nem okozott nagy meglepetést, a Reuters pénteki felmérése szerint a megkérdezett 25 elemző mindegyike úgy gondolta, hogy nem változik az alapkamat. Ugyanakkor az elmúlt napokban felerősödtek azok a vélemények, amik egy nagyobb mértékű kamatemelést sem tartottak kizártnak az elmúlt időszak jelentős forintgyengülése miatt. Múlt héten többször is, majd most hétfőn is éves mélypontra esett a forint az euróval szemben, az uniós pénz árfolyama 292 forint környékén is járt, a frank 240 forint fölött van.

Egyensúlyozni kell

Ebbe az irányba ugyanakkor csak óvatosan léphetne a jegybank, hiszen egyre borúsabbak a gazdaság növekedési kilátásai – jövőre már a kormány is csak 1,5 százalékos növekedéssel számol a korábbi 3 százalékos terv helyett –, márpedig a gazdaság lassulása önmagában inkább kamatcsökkentést indokolna.

Így elemzők szerint a következő időszakban a jegybanknak a két hatás erősségét mérlegelve kell egyensúlyoznia. Emiatt az elemzők többsége szerint nem várható jelentős kamatváltoztatás az év végéig, hacsak nem gyengül jelentősen tovább a forint.

Nagy a kockázat

Ennek pedig nem elhanyagolható a kockázata Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere szerint. "Az ország kockázati megítélésnek gyors, látványos romlása ellenére nem változtatott egyelőre az MNB egyelőre az alapkamaton. A jelenlegi piaci helyzet sok tekintetben hasonlít a 2008-2009-es szituációhoz, amikor a gyenge növekedési kilátások ellenére a jegybank végül rendkívüli kamatemelésre kényszerült, ezt a forgatókönyvet az elkövetkező hetekben sem zárhatjuk ki" - kommentálta a kamatdöntést.

Az elemző szerint emellett a hazai különutas gazdaságpolitika is plusz kockázati tényező az ország számára: a múlt héten bejelentett adóemelések miatt az inflációs kilátások is romlottak, és sajnos Magyarországon a gyenge hazai fogyasztás ellenére ezek az árszínvonalat emelő sorozatos „egyszeri” sokkok negatívan érintik a várakozásokat.

A hazai monetáris politika így kényelmetlenebb helyzetben van mint Csehországban vagy Lengyelországban, ahol szintén ÁFA-emelések történtek, azonban a jobb inflációs múlt miatt az ottani jegybankoknak ezekre nem kell feltétlenül reagálniuk. "A jelenlegi helyzet alapján tehát úgy néz ki, hogy a gyenge növekedés ellenére az elkövetkező időszakban nagyobb esélyét látjuk a monetáris szigorításnak" - tette hozzá Bebesy.