Adalbert
15 °C
21 °C

Mennyi lesz az adókulcs, ami nem lesz?

2011.09.22. 13:26

Jövő januártól, hiába állít mást a kormányzati kommunikáció, megszűnik Magyarországon az idén januárban bevezetett egykulcsos szja – legalábbis ha tényleg valamilyen külön teher sújtja majd a havi bruttó 202 000 forint fölötti jövedelmeket.

Kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte: a 202 ezres határ fölötti jövedelmeket átmeneti hozzájárulással terhelik, és az így befolyó pénzből kompenzálják azokat az alacsony keresetűeket, akik az szja 2012-es változásával – lényegében az adójóváírás megszüntetésével – rosszabbul járnak. Arról, hogy ennek a hozzájárulásnak a forintosított összege vagy százalékos mértéke mekkora lenne, nem volt szó. Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy eltérő közterhet viselnének a havi 202 ezer forint fölötti és alatti jövedelmek.

Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a nyilvánvaló tények ellenére másnap több megszólalásában is állította: a kormány nem készül a többkulcsos szja visszahozatalára. Tegnap délután, Matolcsyt cáfolva, úgy fogalmazott – az átmeneti hozzájárulás kifejezést is kerülve –, hogy valójában annyi történik: a 202 000 forint fölötti jövedelmeknél nem azonnal, hanem két lépésben szüntetik meg a most 1,27-es szorzót jelentő félszuperbruttósítást.

Mint ismeretes, jelenleg az egységes 16 százalékos szja-kulcs valójában 20,32 százalékos adóterhelést jelent, ugyanis a bruttó jövedelmünket 1,27-tel felszorozzák, majd ezt az összeget adóztatják meg 16 százalékkal. Januártól azok, akik nem keresnek havi 202 ezer forintot, 16 százalékot fizetnek majd, hiszen az ő félszuperbruttójukat egy lépésben kivezetik.

Az ennél többet keresők 202 000 forint fölötti jövedelmének adója viszont ennél magasabb lesz. Hogy pontosan mennyi, az attól függ, mennyi marad meg a félszuperbruttóból. Ha annak mostani 0,27-os mértékét két egyenlő lépésben szüntetik meg, akkor 1,135-tel kell szorozni a 202 000 forint fölötti jövedelemrészt, és az így felnegyedbruttósított összeg adózik 16 százalékkal – vagyis ezt a jövedelmi sávot valójában 18,16 százalékos szja terheli.

A 0,27-es szorzó értelemszerűen más metódussal is megszüntethető. Lehet, hogy januártól csak egyharmadát veszik el, akkor 1,18-cal kell felszorozni, ami 18,88 százalékos tényleges szja-terhet jelent, de az is, hogy a kétharmadát, és csak 1,09-cel kell szorozni a 202 000 forint fölötti jövedelmi részt, ami így 17,44 százalékos felső adókulcsot jelent.

A mérték végül is mindegy, ami biztos: állítson bármit is Szijjártó Péter vagy Matolcsy György, nevezzék bárhogyan is a 202 000 forint fölötti jövedelmeket sújtó új közterhet, ha azt bevezetik, 2012 januárjától visszatér a többkulcsos szja-rendszer Magyarországon. Azon egyszerű oknál fogva, hogy arányaiban kevesebb marad a 202 000 forint fölötti bruttóból, mint a 202 000 forint alattiból.