Az ÁSZ is nekimehet Simornak

2011.10.11. 15:14

A jegybank és a kormány háborújának legújabb epizódja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavalyi gazdálkodásáról szóló Állami Számvevőszéki (ÁSZ) jelentés lesz – tudta meg a hvg.hu. A jelentés első változata már elkészült, a portál szerint ugyanazt a forgatókönyvet követi, mint a Járai Zsigmond vezette MNB-felügyelőbizottság eddigi támadásai. Értesülésük szerint eközben a monetáris tanácsban is kezdenek kiéleződni az ellentétek, az új tagok azt szeretnék elérni, hogy a jövőben az MT dönthessen a költségvetés elemzésének közléséről.

A hvg.hu szerint az ÁSZ jelentésének első változata már elkészült, és felveti a magas jegybanki kifizetéseket, a magas kommunikációs kiadásokat és indokolatlan tanácsadói szerződéseket, valamint előveszi Simor András jegybankelnök "offshore-ügyét".

A jegybank-kormány közötti ellentét ezúttal az MNB 2010-es gazdálkodásáról szóló jelentések kapcsán került újra a felszínre. Hétfőn a parlament költségvetési bizottsága elhalasztotta a döntést arról, hogy a jegybank gazdálkodásáról szóló jelentés alkalmas-e parlamenti vitára. Domokos László ÁSZ-elnök ugyanis arra kérte a költségvetési bizottságot, várja meg a döntéssel a számvevőszéki jelentést, amely várhatóan novemberben készül el a jegybank tavalyi gazdálkodásáról.

A hírportál beszámolója szerint a jegybankháború már a monetáris tanácsban is jelen van. A monetáris tanács négy új tagja ugyanis azt szeretné elérni, hogy a tanács dönthessen a jegybank által készített költségvetési elemzések közléséről. Egyesek szerint ennek célja az lenne, hogy ellehetetlenítsék Simor Költségvetési Tanácsban vállalt munkáját.

Mint ismert, a Költségvetési Tanács 2010-es átalakítása következtében Simor András jegybankelnök is a KT tagja lett. Ezért a jegybank a KT munkáját támogató egyik szakmai műhellyé vált és Simor András korábbi elmondása szerint évente többször fogja elemezni a költségvetési folyamatokat.

Az MNB elnöke akkor úgy fogalmazott, hogy legközelebb a 2012. évi költségvetési törvénytervezetről ad ki véleményt a jegybank szakértői stábja, akkor szeptember végére, október elejére tette az elemzés várható megjelenését. Most ennek nyilvánosságra hozatala kérdőjeleződik meg.

A jegybankelnök egyébként már megfogalmazta kritikus véleményét a jövő évi költségvetésről, a Költségvetési Tanács tagjaként különvéleményt tett közzé. Ebben hét pontban foglalta össze a költségvetés tervezetével kapcsolatos hiányosságokat.

Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke két héttel ezelőtt ismertette a KT véleményét a 2012. évi költségvetésről. Kockázatokat azonosítottak, de elfogadták a tervezetet Simor András ellenszavazatával. Az Állami Számvevőszék pedig most pénteken sajtótájékoztató keretében mutatja be a 2012. évi költségvetési javaslatáról szóló véleményét.