Cáfolja a kartellvádat a Bankszövetség

2011.10.11. 07:15

A Bankszövetség áll elébe minden vizsgálatnak, meggyőződésük szerint piaci indokok járultak hozzá a forinthitel kamatok emeléséhez, nyilatkozta Kovács Levente, a szövetség főtitkára a Napi Gazdaságnak.

A főtitkár azt is elmondta: korábban ők javasolták a kormányzatnak a devizahitelesek megsegítését célzó feltételek tágabb értelmezését, ám tanácsukat nem fogadták meg, ennek nyomán kell folyamatosan módosítani a végtörlesztési törvényt.

Leszögezte: a bankok a törvényben előírt feltételeket pontosan betartották és betartják.  A referenciakamathoz kötött hitelezésről zajló tárgyalásokról azt mondta: körvonalazódni látszik, hogy a hosszú futamidejű lakossági jelzáloghitelek esetében az átlátható kamatozás alapja a bankközi referenciakamat (BUBOR, LIBOR), melyhez a banki marzs kerül hozzáadásra. Az egyeztetések most zajlanak arról, hogy a forint és a devizák esetében a fenti egyszerű képlet még milyen szempontok szerint és hogyan módosulhat.

A forinthitelek kamatainak emelése miatti kartellvádról a főtitkár azt mondta: a Bankszövetség áll elébe minden vizsgálatnak. A bankszövetségi munkaforma minden kartell lehetőséget eleve kizár, hiszen ellenőrizhetően a tagság teljességének és nem egyes részcsoportok érdekeinek megvalósítását végzi. "Bár lennének nem piaci alapú érvek amellett, hogy miért volt indokolt a bankok kamatemelése - hiszen egy piaci alapon beárazhatatlan intézkedés hatásait nyögi a szektor. Úgy gondolom, a régiós és a nemzetközi események indokolttá teszik a kamatemelést" - fejtette ki.

A makrogazdasági környezet bizonytalansága és a banki verseny miatt a nyár elején tapasztalt 6-6,5 százalékos akciós forintbetéti ajánlatok 7,5-8,5 százalékos szintre futottak fel. "Márpedig új hitelhez új forrás kell, melyért most többet kell fizetni" - nyilatkozta a lap keddi számában Kovács Levente.

Ismertette: a bankok tulajdonosai eddig kitartottak amellett, hogy magyar leányaikat és magyar ügyfeleiket, és üzleti aktivitásukon keresztül a magyar gazdaságot is segítsék. "De látni kell: elérkeztek a teljesítőképesség határára. A bankok ellehetetlenítése mellett nem lehet a gazdasági növekedést megvalósítani" -mondta.