Jól megy a Herendinek

2011.10.13. 09:54

Több mint 300 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta az idei első félévet a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., ez 10 százalékos növekedés 2010 azonos időszakához képest, közölte Simon Attila vezérigazgató.

Hozzátette, hogy a 2011 első félévében elért nyereség a kedvezőtlen devizapiaci környezet ellenére kiemelkedő, a társaság gazdálkodása stabil. A porcelánipari cég értékesítésből származó nettó árbevétele 7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a tervezettet 11 százalékkal haladta meg. Az év első hat hónapjában 6 százalékkal nőtt a belföldi értékesítésből származó bevétel, az export részaránya az árbevételhez viszonyítva 75 százalék.

A 2010-es évről szólva a vezérigazgató elmondta, hogy az elmúlt kilenc év legjobb eredményét érték el. A cég adózás előtti nyeresége a tavalyi évben 679 millió forint volt, az üzleti tevékenység összes bevétele 6 százalékkal, több mint 4,6 milliárd forintra nőtt. A 2010. évi nyereség után a társaság 10 százalék osztalékot fizetett a részvényeseknek.