Dezső
15 °C
28 °C

Raiffeisen: Egy probléma van, Magyarország

2011.10.13. 09:48

"Kelet-Európa lényegében nagyon jól teljesít. Valójában csak egy probléma van, Magyarország" - nyilatkozta a Wirtschaftsblattnak Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója, aki szerint a bankcsoport második félévi teljesítménye jelentősen elmarad majd az első félévitől.

Élesen bírálta és kontraproduktívnak nevezte a csütörtöki Wirtschaftsblattban a bankok további tőkeemelésére vonatkozó általános nyomásgyakorlást Herbert Stepic. A Raiffeisen Bank International vezérigazgatója szerint "hogy vegyenek fel még több tőkét a bankok"? Szerinte csak akkor szabad tőkeemelésről beszélni, ha a piacok megnyugodtak már valamelyest.

A Raiffeisen második féléve lényegesen gyengébb lesz az elsőnél - közölte a vezérigazgató, hozzátéve: az elemzők által várt 940 millió eurós nettó eredmény túl magas. A bankcsoport az első félévben 615 millió eurónyi nettó eredmény ért el. Elmondása szerint a Raiffeisennek június végén mindössze 17 millió eurónyi CDS-portfóliója volt, mint ismeretes, az Erste Groupnál ennek átértékelésére kellett sort keríteni.

Az első félévben már 100 millió euró értékvesztést képzett Magyarországon a Raiffeisen, a második félév pedig még rosszabb lesz - mondta a bankvezér. A második féléves értékvesztés még nem számszerűsíthető, mivel megbecsülhetetlen, mennyien élnek a végtörlesztéssel. Eddigi becsléseik a végtörlesztés miatt 100 millió eurónyi pótlólagos értékvesztéssel számoltak, ez azonban még csak becslés. Hogy emiatt milyen formában tőkésítik fel a magyar Raiffeisent, arra Stepic azt mondta, ennek több változata is felmerülhet.