Nem remélnek jobbat a kis cégek

2011.10.18. 13:31

A kis- és középvállalati vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredmény várakozásai szinten maradtak az előző negyedévhez képest. A hazai vállalkozások átlagosan 6,4 százalékos árbevétel és 3,6 százalékos eredmény növekedéssel számolnak a következő egy évben, olvasható a K&H kedden kiadott közleményében.

"Árbevételük jövőbeni alakulását tekintve a mezőgazdasági cégek a legoptimistábbak, miközben az ipari, építőipari cégek számítanak legkevésbé bevételük növekedésére. A nyereségnövekedés nagyságát tekintve szintén a mezőgazdasági cégek a legpozitívabbak, míg a kereskedelmi szektor számít a legkisebb mértékű profitnövekedésre” – idézi a közlemény Németh László, a K&H főosztályvezetője.

A hazai kisvállalkozások gazdasági helyzetét meghatározó tényezők közül a vevői kapcsolatokat követően továbbra is a cég pénzügyeire vonatkozó várakozások a legfontosabbak. A kkv-vezetők jelenlegi árbevétel változásai hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben. Az elkövetkezendő egy évben átlagosan 6,4 százalékos árbevétel-növekedést feltételeznek. „Mivel az MNB legutóbb 3,9 százalékra módosította a jövő évre vonatkozó inflációs előrejelzését, így ennek az árbevétel növekedésnek legnagyobb része az áremelések hatására történhet, így a reál növekedés továbbra sem számottevő. Ezzel összecseng, hogy a megkérdezett vállalkozások között azok vannak legnagyobb arányban, amelyek kisebb-nagyobb mértékben áremelést terveznek” – idézi a közlemény Németh Lászlót.

Az egyes ágazati szektorokat tekintve az ipari, építőipari cégek a legpesszimistábbak, átlagosan 5,7 százalékos árbevétel növekedést feltételeznek a következő egy évben. Ezzel szemben a mezőgazdasági kisvállalkozások átlagosan 8,6 százalékos bevétel növekedést várnak, és csupán 6 százalékuk feltételez árbevétel növekedést.

A profitvárakozásokat tekintve az látszik, hogy az előző negyedéves adatokhoz képest gyakorlatilag nem romlottak a várakozások. Az elkövetkező egy évre a cégek többsége (72 százalék) továbbra is növekedést prognosztizál, és az átlagos elvárás a 3,6 százalékos nyereségnövekedés. Ennek oka az lehet, hogy miközben a chipsadó eredményt csökkentő hatása már beépült a várakozásokba, az adótörvény újabb módosítása, valamint a jövőre életbe lépő áfa-emelés még nem volt ismert a megkérdezés idején – vélekedik a banki szakember.

A következő egy év nyereségét tekintve legoptimistább álláspontot a mezőgazdasági cégek képviselik, akik átlagosan 4,3 százalékos bővülésre számítanak. A legkisebb mértékű, mintegy 3,2 százalékos nyereség növekedést a kereskedelmi vállalkozások valószínűsítik.