Új központot épít a Bosch Budapesten

2011.10.19. 12:43

Megkezdődött a Bosch csoport új, budapesti központjának építése, amelynek első üteme 6 milliárd forintos beruházással valósul meg. Az új komplexum ad majd helyet a cég budapesti fejlesztési központjának, valamint több más részlegének.

Thomas E. Beyer, a magyarországi Bosch csoport vezetője a szerdai alapkőletétel előtt elmondta: az építkezés megkezdése fontos mérföldkő a vállalat életében, a beruházással a Bosch további, magyarországi fejlődését szeretnék megalapozni. Egyben emlékeztetett arra, hogy Miskolcon alig egy hónapja avatták fel a Bosch új autóipari gyártócsarnokát.

A Bosch új, budapesti komplexuma két ütemben valósul meg, a most elkezdett első ütem 6 milliárd forint értékű beruházással 2013 elejére fejeződik be, a második ütem pedig jövőre kezdődik és 2014-ben zárul - ismertette Beyer.

A fejlesztési központ mellett az új épületegyüttes ad majd helyet a gépjármű-felszerelések és az elektromos kéziszerszám üzletágaknak, az adminisztrációs osztályoknak, valamint a budapesti Bosch Rexroth Kft.-nek is.