Valér
2 °C
8 °C

Trükközéssel menekülnek az építési vállalkozók az adósság elől

2011.10.20. 13:32

Rekordközeli cégbedőléseket és cégbezárásokat regisztrált szeptemberben az Opten céginformációs szolgáltató, miközben az ágazat termeléséhez és kilátásaihoz képest indokolatlanul magas maradt az újonnan alapított vállalkozások száma.

A kilencedik hónapban 401 építőipari cég került fizetésképtelen helyzetbe: ez eggyel kevesebb ugyan, mint egy évvel korábban, ám a júniusi 491 és a tavaly szeptemberi 402 után minden idők harmadik legmagasabb havi adata. Szeptemberben 0,3 százalékkal kevesebb céget vontak felszámolási eljárás alá, mint egy évvel korábban (a nemzetgazdasági átlag 4,7 százalékos növekedést mutatott).

Az augusztusi felszámolásokkal összevetve 138-cal több építőipari vállalkozással szemben indult eljárás, figyelembe kell venni azonban, hogy a nyár utolsó hónapjában a cégbíróságok a szabadságolások miatt csak „fékezett habzással” működnek - írja a cég közleménye. Az év eddig eltelt része borúsabb képet mutat: szeptember végéig 3061 vállalkozást döntöttek be az ágazatban, a növekedés 2010 első három negyedévéhez képest 4,4 százalékos.

A 356 új szeptemberi végelszámolás 101 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, és minden idők negyedik legnagyobb havi adata. Az első kilenc hónapban 81,8 százalékkal több cég bezárásáról határoztak a tulajdonosok vagy a cégbíróságok, mint egy évvel korábban (a nemzetgazdasági átlag 60,7 százalék).

A sok végelszámolás mögött számos esetben szabálytalan működés, illetve a mérlegek hiánya húzódik meg, ami miatt a bíróságok kényszereljárásokat indítanak, a közlemény szerint a cégek nem formalitások miatt zárnak be, "ezeket a társaságokat tulajdonosaik egyszerűen magukra hagyták, nem egyszer adósságokkal együtt".

A cégalapítási kedv valamelyest csillapodott, de a szeptemberben bejegyzett 488 új építőipari vállalkozás kevésnek semmiképpen sem nevezhető. Bár egy év alatt 6,4 százalékkal csökkent az ágazat „vonzereje”, a megelőző hónaphoz képest így is 42-vel több új vállalkozás indult. Szeptember végéig idén 4489 új céget indítottak, ami csak 0,8 százalékkal kevesebb, mint 2010 azonos időszakában.

„Az újabb és újabb cégekbe menekülő »adósságlovagok« száma gyakorlatilag nem változott egy év alatt, ami mindenképp indokolja a törvényi szabályozás következetesebb betartását, illetve a kormány által tervezett szigorítást” – idézi a közlemény az Opten stratégiai igazgatóját az ágazatban nem csökkenő cégfluktuáció okairól. A szakember szerint ugyanis a napokban napvilágot látott, az ágazat kibocsátásáról és megrendelésállományáról szóló KSH-adatok alapján az ágazat valós vonzereje semmilyen módon nem arányos az új alapítású cégek számával.