Mégsem űzi el ügyfeleit a Genertel

2011.11.05. 10:02 Módosítva: 2011.11.05. 14:01

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hozzájárult ahhoz, hogy a Genertel biztosító javítsa a kötelező biztosítási tarifáit, formálisan egy határozatban kötelezve kötelezte a Genertelt, hogy korrigálja a díjszabást, írja az MTI. A PSZÁF által kiadott közlemény szerint a Genertelnek 2011. november 11-ig kell „a díjhirdetésnél igénybe vett két országos napilapban és a honlapján” eleget tennie a határozatban foglaltaknak.

A biztosító, mint arról a héten beszámoltunk, egy pontatlan megfogalmazással gyakorlatilag kiárazta volna magát az idei kampányból – abból a szempontból mindenképp, hogy jelenlegi ügyfelei aligha maradtak volna nála, ha a hibát nem javítja.

A biztosító szerződési feltételeinek 26. b. pontja ugyanis úgy szól, hogy a 2012. január 1. előtti kockázatviselési kezdetű – tehát az idén már a direktbiztosítónál lévő – szerződések tulajdonosai közül 100 százalékos pótdíjat kell annak fizetnie, akinek autójában 2007. január 1. óta nem történt az adott szerződés bonus-malus besorolását érintő károkozás.

Mindez tehát azt jelentette volna, hogy a Genertelnél lévő, kármentes ügyfelek kapják a dupla díjat. Holott szinte bizonyosan az ellenkező volt a Genertel szándéka, azaz, hogy a károkozóktól „szabaduljon” meg a pótdíjazással.

A PSZÁF november 4-i dátumot viselő határozata – amely még nem jelent meg a felügyelet honlapján – arra kötelezi a Genertelt, hogy november 11-ig a tarifákat közlő lapokban és a saját honlapján „az érintett rész újbóli közzétételével számolja fel a félreértésre okot adó helyzetet”.

A biztosítóknak egyébként alapesetben törvény tiltja, hogy a már meghirdetett kgfb-tarifákaikat módosítsák (hiszen akkor a többiek díjpolitikájának ismeretében változtathatnák a tarifáikat). Ugyanakkor a pénzügyi felügyelet az elmúlt években többször is megengedte, sőt, esetenként előírta a meghirdetett feltételek változtatását. Ilyen eset volt, amikor 2004-ben az Allianz nem tett közzé a meglévő állományának díjait, de engedett módosítást korábban az Unionnak és a Generalinak, míg Aegonnak kifejezetten díjmódosítást írtak elő a meglévő állomány díjainak hiányossága miatt.