A vártnál jobban nőtt a gazdaság

2011.11.15. 09:26 Módosítva: 2011.11.15. 09:29

A KSH és az Ecostat gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2011 harmadik negyedévében 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással  kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék – közölte a KSH. A növekedés hajtóereje elsősorban a mezőgazdaság és az ipari erxport.

A megjelent adatok kedvezőbbek a vártnál, az elemzők 0,9-1 százalékos növekedést vártak. Biztató változást mutatnak az előző negyedévhez képest is. Akkor éves összevetésben ugyan még 1,5 százalék volt a növekedés, de az előző negyedévhez képest semmit nem nőtt a gazdaság.

A gazdaság teljesítménye az  első három negyedévben 1,8 százalékkal bővült. A  becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek, figyelmeztetett a statisztikai hivatal.

Suppan Gergely a Takarékbank elemzője szerint kedvező, hogy a negyedéves alapú, és a szezonálisan és munkanaphatásokkal kiigazított növekedés az első és a második negyedévben gyorsabb volt a korábban közöltnél, ami feltehetően a várnál nagyobb mezőgazdasági kibocsátásnak köszönhető. Szerinte a hazai GDP-t továbbra is az export húzta, azonban feltehetően a fogyasztás a magánnyugdíj pénztári hozamok elköltése miatt stabilizálódott, míg a beruházásokat egyes nagy feldolgozóipari beruházások javíthatták, bárt ez utóbbi éves szintén még valószínűleg visszaesést mutatott.

A külső konjunktúra egyértelmű lassulása és a hazai megszorítások miatt a következő negyedévekben jóval gyengébb eredményekre lehet számítani. A negyedik negyedévben bázishatás miatt hasonló mértékű lehet az éves növekedés, így az idei évre Suppan 1,7 százalékos növekedésre számít. Az elemző szerint a jövő év elején tovább lassul a növekedés, amit részben ellensúlyoz a kecskeméti Mercedes üzem termelésbe helyezése, így 2012-ben 0,8 százalékos, majd 2013-ban enyhén gyorsuló, 1,9 százalékos GDP növekedésre számít.

 

Az Európai Bizottság legfrissebb prognózisa jövőre is csak 0,5 százalékos gazdasági növekedést vár jövőre Magyarországon. A kormány ennek ellenére sem változtatta meg a 2012-es növekedésre vonatkozó előrejelzését, közölték: 1,5-2 közötti növekedést várnak.

Az ipari termelés volumene 2011 szeptemberében 3,0 százalékkal nőtt 2010 azonos időszakához képest, a növekedéshez elsősorban a járműgyártás eladásainak bővülése, valamint az élelmiszeripar jó teljesítménye járult hozzá. Az ipar termelése az előző havit -szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva - 3,9 százalékkal haladta meg szeptemberben. A termelés az év első kilenc hónapjában 6,2 százalékkal magasabb volt, mint 2010 azonos időszakában.

Az új exportrendelések 9,7 százalékkal emelkedtek, ezzel szemben az új belföldi rendelések 4,9 százalékkal visszaestek. Az összes rendelésállomány 14,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.