Orsolya
9 °C
21 °C

Az állam elveszett 2200 milliárdja

2011.11.16. 12:25

A magyar cégek teljes adótartozása meghaladja a 2200 milliárd forintot – ez a teljes magyar GDP-nek csaknem egytizede –, ezen belül a 100 millió forintnál többel tartozó 458 cég összesen 142,5 milliárd forinttal tartozik az adóhatóságnak, derül ki a feketelista.hu összesítéséből. Míg az előbbi adat a cégek bevallására épül, addig a notórius tartozók összadósságát az adóellenőrök tárták föl.

Az összesítés szerint tizenkilenc cég egyenkénti adóhiánya meghaladja az egymilliárd forintot is. Az élen szereplő miskolci DAM 2004 Kft. pedig 6,728 milliárdos hiányával – az 1998 óta vezetett adatbázisban – minden eddigi összeget felülmúl.

Kis cégek nagy tartozással

Az adóhiányos cégekről készült összegzésben szereplő cégek túlnyomó többsége a kereskedelemben és a szolgáltatás területén működik, szinte valamennyi korlátolt felelősségű társaság formájában. Jellemzően mindössze 13 részvénytársaság neve olvasható az adatsorban, miközben 17 betéti társaság szerepel.

Ezek viszont jelentős adótartozók: a salgótarjáni BLANI 2004. Szolgáltató Bt. neve mellett mintegy 447 millió forintos adóhiány szerepel. Füle a székhelye a H&H Security Vagyonvédelmi és Szolgáltató Bt.-nek, amelynél az adóellenőrök csaknem 411 millió forintnyi adóhiányt állapítottak meg. A kiskunfélegyházi „Félegyházi Pocakos” Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. is több mint 300 millió forint adóhiányt halmozott fel.

A többség budapesti

A céglista adatai szerint lényegében nem változott a főváros és a vidék aránya. A feltüntetett 458 darab százmilliónál nagyobb adóhiányos cég közül 213 Budapesten van bejegyezve (45,5 százalék), egy évvel korábban ez az arány 46,9 százalék volt. A legnagyobbak között a fővárosiak dominálnak, az első húsz „milliárdos” közé csak nyolc vidéki cég fért be. Igaz, a kétes hírű első helyeket viszont ők viszik el, mindketten miskolciak.

A felszámolási eljárás alatt álló DAM 2004 Acél- és Hengermű Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6,743 milliárdos adóhiányával csúcstartó. A második helyezett a szintén felszámolásra ítélt Politrend Kereskedelmi Kft. 2,728 milliárd forint adóhiánnyal, nem beszélve a megállapított jogkövetkezmények összegéről, amely 2,164 milliárd forintra rúg. Harmadik helyre a budapesti ZB Kereskedőház Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. sorolható 2,216 milliárd forint hiánnyal. Nem véletlen, hogy szintén a felszámolás sorsára jutott.

  Cégnév Székhely Adóhiány összege (Ft) Közzététel dátuma
1 DAM 2004 Acél- és Hengermű Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f. a." 3532 Miskolc, Kiss Ernő u. 17. 6 743 367 000 2011.01.31
2 POLTREND Kerekedelmi Kft. 3530 Miskolc, Király u. 26. 3. em. 2. 2 728 558 000 2011.10.28
3 ZB KERESKEDŐHÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 1105 Budapest, Kőrösi Csoma út 53.55. 4. em. 2 216 544 000 2011.01.31
4 Sekina-Tech Kft. 1200 Budapest, Gólya u. 13. 1 688 316 000 2011.07.29
5 Ramlé Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1031 Budapest, Vízimolnár u. 9. fszt. 1 686 071 000 2011.01.31
6 Process Star Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1140 Budapest, Szugló u. 82. 1 509 289 000 2011.07.29
7 DREAM Biztonságtechnikai és Vagyonvédelmi Kft. 3910 Tokaj, Hősök tere 1. 1 454 871 000 2011.10.28
8 Triton Computer Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1089 Budapest, Korányi Sándor u. 3/B. 1 377 887 000 2011.07.29
9 PAK Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 1172 Budapest, Martin u. 19. 1 361 445 000 2011.01.31
10 2PAC Kereskedelmi Kft. 2315 Szigethalom, Szarvas u 40. 1 361 407 000 2011.01.31

A tíz legnagyobb tartozó, forrás: feketelista.hu

A fővárosi Sekina.Tech Kft.-nél korábban adóvégrehajtással, adószám-felfüggesztéssel próbálkozott az adóhatóság, míg végül 1,688 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg, kiegészítve több mint 1,305 milliárd forint jogkövetkezmény összegével. A sorban következő Ramlé Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. csak néhány millióval maradt le, nála 1,686 milliárdos hiányt regisztráltak.

A Process Star Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. adóhiánya is túllépte a másfélmilliárdot (1,509 milliárd), nem beszélve a több mint 1,4 milliárd forinttal járó jogkövetkezményekről. Az utóbbi három cég a fővárosban van bejegyezve. A milliárdosok között kétszer is s szerepel a PAK Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. neve 1,361 milliárd, illetve 1,005 milliárd forint hiánnyal, esetében két ellenőrzés egyszerre zárult le.

A kistelepülések sem maradnak le sokkal

Budapesten leleplezték az adóhiányos cégeknek csaknem a felét. A többi nagyváros közül Miskolcon kilenc, Győrben hat, Debrecenben öt, Szegeden és Pécsett pedig négy-négy társaság akadt fenn az ellenőrzésen.

A kisebb települések közül a viszneki BEREK-MIX 2002 Termeltető, Gyártó és Szolgáltató Kft.-nél csaknem félmilliárdos az adóhiány, de az inárcsi Com Trade Hungary Kft., a csikóstöttösi Kontir 97' Bt., az úrhidai Gabona Trade vagy a téglási ZONA-BAU Kft. is több mint 200 millió forint adóhiányt gyűjtött össze.