Orsolya
9 °C
21 °C

Kikényszerített együttműködés

2011.11.17. 23:58
A kormánytagok nem kerülhették el, hogy ne nyilatkozzanak az IMF-vel kapcsolatos együttműködésről, bármilyen rendezvényen vettek is részt. Gazdasági függetlenség, biztonsági háló, biztosítás - ilyen indokokat találtak az együttműködés mellett. Hende Csaba még ennyit sem mondott, az MTI-ből értesült a megállapodás tervezetről.

Hende Csaba honvédelmi miniszter Hajdúböszörményben tartott tájékoztatót a Start munkaprogramról, ott még azt mondta: "remény van arra, hogy nemzetközi pénzügyi szervezetek nélkül is biztosítható a gazdaság fejlődése, az ország működőképessége".

Akkor nem kommentálta az IMF-fel való tárgyalásokkal kapcsolatos hírt, amelyről maga is a sajtótájékoztató előtt egy órával, az MTI híradásából értesült.

Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára szerint az IMF biztonsági hálót jelenthet Magyarországnak, és az eurózónában történt változások kényszerítették ki az együttműködést. "Látható, hogy ősztől az Európai Unió gazdaságában teljesen más helyzet van, mint amikor Görögországról vagy Portugáliáról volt szó. Most Olaszországról vagy már Franciaországról beszélünk, az eurózóna legerősebb államairól. Más a méret és más a lépték, mint ami eddig volt"- mondta.

Martonyi János külügyminiszter is Cséfalvayhoz hasonlóan indokolt: "ez egyfajta biztosításnak felel meg". Martonyi hangsúlyozta, nem hitelmegállapodásról van szó, ha "különleges helyzet áll elő", akkor lehet szükség pénzügyi támogatásra. Szerinte Lengyelországgal is hasonló megállapodást kötött az IMF.

A KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter szerint az "új típusú megegyezéssel, amely nem a diktátumokra épül, a gazdasági függetlenségünket és a piacok bizalmát őrizzük meg".