Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Vámosi: Minden negyedik forint nem adózik

2011.11.24. 07:38

„Indokolatlanul nagy figyelmet kap az eva-változtatás, ahhoz képest, hogy az adójóváírás megszüntetése jóval komolyabban érint egy nagyobb és kiszolgáltatottabb réteget” – mondta Vámosi-Nagy Szabolcs egyetemi tanár, az APEH volt elnökhelyettese a Budapesti Gazdasági Főiskola adóváltozásokról szóló rendezvényén. „A 3,4 millió ember által igénybe vett adójóváírás kivezetése adószakmailag indokolt, de nem igazságos. Ehhez képest a 96 ezer vállalkozás által használt eva egy elvtelen, indokolatlan átalány” – tette hozzá.

Az adószakértő elmondta, hogy a világ minden országában az adóemelés az egyetlen elfogadható lehetőség költségvetés befoltozására, ha a kormányzat nem akar nehezebben végigvihető, kiadásoldali strukturális reformokat végrehajtani.Örvendetes célnak tarja a határozott államadósság-csökkentést, de az egyes adóváltozásoknál nem csak az elsődleges funkciókat, azaz a bevételt érdemes vizsgálni, hanem az ezzel kiváltott politikai és magatartási célokat is.

„Különösen igaz ez olyan országban, ahol minden negyedik forint után nem adóznak” – tette hozzá Vámosi-Nagy. Ennek kapcsán jegyezte meg, hogy tapasztalata alapján adócsökkentéstől csak évtizedek után lehet várni az adómorál javulását, mondván: „van egy olyan réteg, aki inkább költ többet könyvelőre, csak ne kelljen adóznia”.

Az előadó kitért arra, hogy a foglakoztatói tb-járuléknak hiába lett szociális foglalkoztatói adó az új neve, attól még járulék-típusú marad, azaz csak társadalombiztosításra és munkaerőpiaci feladatokra lehet elkölteni. A névváltoztatást inkább az indokolhatta, hogy a magánnyugdíjpénztárak államosításakor az Alkotmánybíróság a foglalkoztatói járulék mentén is elkezdte vizsgálni a döntés jogszerűségét. A változtatással segítettek a döntésben, most már nem is kell vizsgálniuk, hiszen foglakoztatói járulék jövőre már nem lesz.

Vámosi-Nagy a rejtélyes alkotmánymódosítóra is mondott egy megoldást, ami alapján különadókat vethet ki a kormány, ha visszafizetést vagy bírságot róna ki ránk az EU. Ez azért furcsa, mert ezt egyébként is bármikor megtehetik, mint például most is. Az adószakértő szerint ennek elriasztó hatása lehet, azaz hogyha a későbbiekben bárki bepanaszolna minket az Európai Bíróságon, akkor az esetleges büntetés miatti adót már felcímkézve lehetne bevezetni.

Tételesen végigvéve a kisebb változtatásokat, támogatta a cafeteria kiterjesztését, mert ez „fehéredést hoz az egyébként jövedelemeltitkoló szektorban”. Jó döntésnek tartja azt is, hogy a volt állampárti vezetők nyugdíjára kiróható jóvátételi adót kihagyták, mert ezt „felesleges bonyolult adóval megoldani”. A baleseti adó kapcsán megjegyezte, hogy német mintára kívánták bevezetni, de közben felmerült, hogy a Németországban ilyen nincs is. Azóta dán mintára vezetjük be, de ez csak azt bizonyítja, hogy az ilyen érvelés semmit nem jelent: „ha akarunk, minden adóügyi fordulatra találunk jó külföldi példát és annak ellenkezőjét is”.

Az érdekességek között mazsolázva Vámosi-Nagy szerint arra még kifejezetten büszkék lehetünk, hogy a "magyar kutyák jobbat ürítenek mint a külföldiek, így a puli, pumi, mudi, kuvasz, komondor, rövid szőrű és drótos magyar vizsla, magyar agár, erdélyi kopó fajtájúak mentesülnek az évi maximum 6000 forintos ebadó alól".