Új magyar üzletlánc indul januárban

2011.12.08. 11:18
Arzenál Élelmiszer néven régi-új szereplő jelenik meg a magyar élelmiszerpiacon – értesült a Gazdaság.hu. Az új hálózat mindjárt a negyedik legnagyobb magyar szereplőként kezdi meg tevékenységét a piacon, hiszen a társaság árbevétele alapján a 200 legnagyobb magyar cég közé tartozik (most is szerepelt a Figyelő TOP 200-as listáján), ám eddig a Reál-hálózat tagjaként fedte le boltjaival Magyarország központi és délnyugati régióit.

Önálló hálózatba szervezi saját üzleteit és franchise partnereit az eddig a Reál-csoport tagjaként működő Arzenál Kft. – értesült a Gazdaság.hu. Az Arzenál a Reál-csoport árbevételének több mint harmadát hozta, így eddig a Reál nyolc régióba szervezett hálózatának legnagyobb tagja volt. Úgy tudjuk, a társaság és a Reál másik hat tagjának képviselői már megegyeztek az elválás technikai és pénzügyi feltételeiben, noha a jövőben nyilván versenytársak lesznek, hiszen az Arzenál középtávú tervei között az országos hálózat kiépítése is szerepel.

A kiszivárgott hírek szerint az Arzenál a vele szerződő franchise partnereknek a Reálnál, valamint a többi beszerzési társulásnál (a COOP-nál és a CBA-nál) lényegesen nagyobb mozgásteret kíván adni, mert a cég tulajdonosai a saját márkás termékek bevezetése és a nagykereskedelmi tevékenység mellett komoly üzleti lehetőséget látnak abban, hogy a lokális piacot jobban ismerő partnerek saját döntéseikkel helyi termelőket hozzanak helyzetbe. Feltehetőleg éppen ez a stratégia vezetett a Reálból való kiváláshoz, hiszen a hálózaton kívüli beszerzések növelhetik ugyan a boltok forgalmát, de nem hajtanak nyereséget a központnak.

A jelenlegi, nem kifejezetten fényes gazdasági helyzetben az Arzenál döntése meglepte a piaci szakembereket, bár azt mindenki hozzátette, hogy ha valakinek, hát az Arzenálnak megvan a tapasztalata és a háttere egy új kereskedelmi lánc létrehozásához. A cég tíz évvel ezelőtt egyszer már vezére volt hasonló akciónak: akkor a CBA-csoportból vált ki, és bár nem jósoltak neki nagy jövőt, megvetette lábát a piacon. Az Arzenál-csoport ma közvetlenül 900 főt foglalkoztat, emellett Pécsett és Budapesten (összesen) 25 ezer négyzetméteres logisztikai bázissal rendelkezik, ahonnan nemcsak 60 saját és 240 franchise partnerét látja el áruval, hanem több száz független boltot is – így árbevételének nagyobb része nagykereskedelmi tevékenységből származik.

Ágazati szakértők szerint az Arzenál önállósodását éppen az indokolhatja, hogy árbevételének 65–70 százalékát a saját boltok és a független kereskedések adják, franchise partnerei pedig decemberben döntenek arról, hogy hozzá, a Reálhoz, netán harmadik szereplőhöz csatlakoznak. Elvileg hátrányt jelenthet ugyan, hogy míg a Reál többé-kevésbé ismert brand, addig az Arzenál arculatát most kell bevezetni, de a társaság tőkeereje megengedi, hogy új arculatot építsen, hiszen erős finanszírozási pozícióra utal, hogy az Arzenál 2011-ben 15 új üzletet tudott nyitni.