Valér
4 °C
8 °C

Soós Csaba: Gazdasági háború folyik

2011.12.11. 17:01
Elő kellene venni a józan paraszti eszünket, visszahozni vidéken a termelőszövetkezeteket, és visszaszerezni a piacainkat, véli az E-Star energiacég vezetője. Az év üzletemberének választott Soós Csaba szerint későn ismertük fel, hogy nem jótékony barátok, akik az országon kívül állnak, de a külföldet támadó intézkedések sem vezetnek jóra. Úgy véli: a gazdaságpolitikát nem szlogenek szintjén kellene megalkotni.
05
Fotó: Huszti István

Ön lett idén az év üzletembere, amivel, gondolom, azt díjazták, hogy az E-Star regionális energiacéggé tudott nőni.

Igen, a díj valószínűleg annak az elismerése, hogy sikerült felépítenünk egy energiacéget, ami még a válság alatt is növekedni tudott. 2009-ben, amikor mindenki a sebeit nyalogatta, és borzasztó sötéten látta a jövőt, mi tőkét tudtunk emelni, tavaly tízmilliárdos kötvényprogramot indítottunk, erre tizenhat éve nem volt példa Magyarországon.

Megoszthatná a növekedés receptjét Matolcsy Györggyel is...

Mi úgy tudtuk elérni a növekedést, hogy másokkal ellentétben ehhez szükséges finanszírozási forrásokat tudtunk szerezni. Az energetika területén soha sem volt könnyű hitelhez jutni, minket az segített, hogy – többek közt a cég tőzsdei bevezetésnek köszönhetően – olyan pénzekhez is hozzá tudtunk jutni, amikhez mások nem. Most a gazdaságban nincs forrás, így azt gondolom, hogy országos szinten nehéz lesz a növekedés.

Pedig határozott szándék van erre, múlt héten elkészült a növekedési terv első változata.

A kormány kényszerpályán mozog. Az elmúlt tíz év nem olyan gazdasági intézkedéseket hozott, amelyek a jelenlegi helyzetben kedveznének. A központi költségvetés, az államháztartás és a lakosság is eladósodott, kifejezetten nehéz jövő vár az országra. A közszféra – egyébként nagyon helyesen – megpróbálja a saját helyzetét konszolidálni. Csakhogy azáltal, hogy erre törekszik, kivonja a pénzt a gazdaságból, nem marad forrás a gazdaságfejlesztésre.

Egyre több elemző egyenesen recessziót vár.

A GDP egy világszerte elfogadott mérőszám, bár Magyarország tekintetében a legkevesebbet mondja el a gazdaságról, de ugyanúgy agyonsztárolják, mint máshol. Ezért nem tehetünk mást, mint hogy próbálunk erre koncentrálni. Viszont semmit nem segítenek a vidék lakosságán azok az intézkedések, amik látszólagos GDP-növekedést próbálnak elérni. A vidéki, elszegényedő sorban lévő, a munkától elszakadt rétegeket kellene valahogy munkával visszahozni a társadalom aktív rétegeibe. Ezt nagyon sokszor halljuk egyébként szlogenek szintjén, de a valós életben nem igazán tetten érhetők.

09

Mit kellene csinálni?

Elő kellene vennünk a józan paraszti eszünket. Elszoktunk attól, hogy nagyon egyszerű ötletekkel operáljunk, pedig csak meg kellene nézni, hogy 1990 előtt miből élt az ország. A rendszerváltás után naivak voltunk, elhittük, hogy például a szabadság gazdaggá tesz. Megszerezték a piacainkat, privatizálás címén elvették a vállalatainkat. Azok az értékteremtő lehetőségek, amelyek benne voltak még a szocialista gazdaságban is, megszűntek. Azonnali munkanélküliség, csökkenő életszínvonal következett. Attól függetlenül, hogy fizikailag a környéken nincsen háború hatvan éve, gazdasági értelemben folyik egy háború. Fel kell venni a kesztyűt, és ha első körben nem is hódítjuk meg más országok piacait, a saját piacunkat nekünk kellene uralni.

Végül is most ez az irány: a kormány gazdasági szabadságharcot hirdetett…

A GNI-adatot [bruttó nemzeti jövedelem] a GDP-nél kevésbé szívesen publikálják, pedig abból nagyon sok minden kiderül. Magyarországon ez a 85 százalékát sem éri el a GDP-nek. Ez annyit jelent, hogy évente 15 százalékos pénzszivattyú valósul meg a termékek szintjén. Ebben az értelemben jól gondolkodik ez a kormány, hogy a saját lábunkra kell állni. De saját piacaink védelmét nem feltétlenül populáris és a külföldet támadó intézkedésekkel kell megvalósítani. Helyre kell állítani a saját piacainkat, el kell indulni abba az irányba, hogy a vidék ne haljon éhen. Első körben vissza kell állítani a háztáji gazdaságokat, később a helyi kooperációk létrejöttét kell segíteni. Ilyenek voltak régen a szövetkezetek. Ezek azért nem működtek jól, mert erőszakosan jöttek létre, de organikus módon is meg lehet szervezni őket.

Ez nem versenyképességi kérdés?

Abszolút nem. Az, hogy valaki otthon tart-e sertést, vagy nem, megveszi a mocskot az áruházakból, vagy nem, az kulturális, társadalmi kérdés. Mindaddig, amíg nem ismerjük fel, hogy azok nem jótékony barátok, akik az országon kívül állnak, addig ez nem működhet normálisan. A vidékre kellene koncentrálni, ahol már élelmezési problémák vannak. Ők viszont helyben a saját problémáikat meg tudnák oldani.

08

Ez nem sérti az európai integrációs törekvéseket? Úgy értem, az országok szuverenitásának növelése inkább a széthullás irányába mutat.

Az unió együtt fog maradni, együtt kell maradnia. Meg lehet találni azokat az együttműködési pontokat is, amelyeket Magyarország számára még jobban ki lehet használni. Nálunk az idiotizmus határát súroló semmittevés van. A rendelkezésre álló erőforrásainkat nem használjuk ki, annak nincs köze az együttműködéshez, hogy azt sem termeljük meg, amit megtermelhetnénk. Úgy tűnik, hogy a kormány is ebbe az irányba mozdulna, de ezek szlogenek szintjén vannak csak jelen. De a gazdaságpolitikát nem szlogenek, hanem a cselekedetek szintjén kell tudni megalkotni.

És az uniós erőforrásokat kihasználjuk? A támogatási pénzek lehívásával évek óta gondjaink vannak.

A lassan mögöttünk hagyott támogatási periódus az elvesztegetett lehetőségeknek ciklusa. Lehet arról hallani, hogy 1200 milliárd forint körüli az az összeg, ami beragad, és nem fogja tudni az ország hasznosítani. De az odaítélt és meg nem valósuló beruházások miatt ez az összeg kétszer akkora is lehet. Sürgősen el kellene indítani grandiózus állami programokat, maximum két-három projektet, és mögéjük tenni minden lehetséges erőforrást. A zöld bank koncepció kínálja magát...

Miért nem valósulnak meg a beruházások?

A vissza nem térítendő támogatás nem ösztönzi a gazdaságot, hanem lassítja, ezeket gyakran nem azok nyerik el, akik meg akarják valósítani a projektet, hanem azok, akik képesek a támogatás elnyerésére. Az energetika ennek az egyik zászlóshajója. Olyan rosszul megtervezett, rossz műszaki megoldású befektetési lehetőségeket szül, amik azt követően, hogy elnyerik a támogatást, hirtelen vevőre és megvalósítóra várnak. A projektek jó része egyébként eleve megvalósíthatatlan.

07

Azért a sűrűn változó szabályozás sem ösztönzi az új beruházásokat…

A stabilitás nagyon fontos, de a támogatásnak a hozzáadott értéken kell alapulnia. A megújuló energiát például támogatni kell, hogy a technológia el tudjon úgy terjedni, hogy elérjen egy méretgazdaságosságot, és a technológia úgy fejlődjön, hogy az előállítási költsége előbb-utóbb a piaci forrásokból is megtérülő legyen. Azt viszont, ami várhatóan soha nem képes a saját lábára állni, azt nem érdemes támogatni. Egyébként tömkelegével áll rendelkezésre olyan energetikai beruházási lehetőség, ami nem igényel egy fillér támogatást sem. Emellett a jelenlévő nagy nyugat-európai energiacégek pedig most nem befektetnek, hanem inkább megpróbálnak eladni. Ekkor megjelennek azok a projektek a palettán, amik kedvezőbb befektetések, mint az új beruházások.

Az MVM most próbál energetikai óriássá nőni. Szükség van erre?

Az energetikában vannak olyan iparágak, amelyeknél fontos a méretgazdaságosság, és ebben az esetben az államnak is lehet fontos szerepe. Mint ahogyan a paksi atomerőműnél, és annak tervezett bővítésében. Vannak ugyanakkor jóval kisebb, helyi energetikai rendszerek is, ilyen például a távfűtés, ahol az állam hozzáadott értéke akkor jelenhet meg, ha ezt a piacot valamilyen úton-módon megpróbálja egységesíteni. Ugyanakkor sem szabályozással, sem túlnyomó tulajdoni hányaddal nem szabad ellehetetleníteni a piaci beruházásokat.

Egyesek szerint paksi bővítés sem kell, megoldható megújulóból…

Paksra szükség van és lesz. Van egy óriási tévhit: valóban nagy megújuló potenciállal rendelkezünk, de ezt csak a legritkább esetekben lehet villamos-energiatermelésre felhasználni. Az, ami az országban nagy arányban rendelkezésre áll – például biomassza, biogáz, bármilyen egyéb primer energiahordozó –, az mind a fűtés irányába hasznosulhat. Nagyon érdekes, hogy a megújulókat a legtöbb esetben az áramtermelés irányába próbálják meg eltolni különböző technológiai lobbik. De ez sohasem fog nemzetgazdasági hozzáadott értéket teremteni.

Miért nem?

Az áramtermelésben központi megoldásokkal kell előállni, hiszen az áram szállítható. A hő esetében helyi megoldásokra van szükség. A megújuló energiaforrások helyben lelhetők fel, és nem jó, ha több száz kilométerről szállítjuk oda, hiszen akkor több szén-dioxiodot juttatunk a levegőbe, mint amennyi előny abból származik, hogy megújulókat használunk. Ezért a megújulókat a hőpiacra érdemes hasznosítani. Erre épül az E-Star üzleti modellje is. Megmondjuk, hogy az adott területen mi az a rendelkezésre álló helyi erőforrás, mi az a primer energiahordozó mix, ami alkalmas lehet kiszolgálni a helyi fűtési rendszert, és azt meg is valósítjuk a finanszírozástól a kivitelezésig.

Ez mit jelent a gyakorlatban?

Például régóta tárgyalunk Keszthellyel. Az önkormányzat száz százalékban földgázzal fűt, pedig ott van tőlük néhány kilométerre a Kisbalaton, ahol nagy mennyiségben nő a nád, ezt a nádat nagy mennyiségben minden évben le kell aratni. Ez egyfelől egy óriási költség, a fenntartóknak kell együttműködni abban, hogy – ezt az egyébként tökéletes energiahordozót – eltüntessék valahogy. Adódik a pofonegyszerű megoldás, hogy ezt a letermelt nádat becsatornázzák a keszthelyi távhőrendszerbe. A városi távhő nyolcvan százaléka átállítható lenne nádalapú fűtésre. Helyben van, olcsóbb, munkahelyet is teremt, nem szennyezi a környezetet, hosszabb távon csökken a távfűtés költsége Keszthelyen. Ezzel érdemes Magyarországon foglalkozni. Ezen a piacon kellene az államnak olyan helyzetet teremteni, hogy a magánberuházások megtalálják a maguk szerepét. A villamosenergia-piacon egy befektető semmivel nem fog tudni nagyobb értéket teremteni, mint maga az állam.

04

Ha már állam és energetika: a kormány a nehéz helyzetben lévőket most úgy segítené, hogy nem engednék kikapcsolni az áramot ott, ahol nem tudnak fizetni.

Nem hiszem, hogy a kormánynak azzal kellene foglalkoznia, hogy a nem fizető fogyasztókat ösztönözze, arra, hogy ne fizessenek. Nem tudom, hogy ez milyen morális következményekkel járhat, csak sejtem: mások is feljogosítva érzik majd magukat, hogy ne fizessenek. Nem értem az államot, hogy miért nem hoz létre inkább egy olyan mentőalapot, amely ezeknek az intézményeknek a dologi kiadásait fedezi. Emellett azzal kellene foglalkoznia, hogy olyan gazdaságpolitika valósuljon meg néhány éven belül, hogy az emberek ki tudják fizetni a számláikat.

Miért ezt az utat választják mégis?

Ez a fajta megoldás leginkább valamiféle gazdaságpolitikai kétségbeesés. Annak a beismerése, hogy nem tudnak a közeljövőben olyan intézkedéseket hozni, hogy abból egy kilábalás legyen. Míg Budapesten a szabályozási környezetről beszélgetünk, és ez jelenti a fő problémát, addig vidéken nem egy esetben éhezik a lakosság.

Az E-Starnak is problémát jelentenek a nem fizető önkormányzatok?

Az ügyfeleink többsége 2009-ig az önkormányzati körből került, ki ez mára megváltozott. Az arány elkezdett egyre inkább a lakossági és az ipari fogyasztók felé eltolódni. Mára az árbevételünk háromnegyede nem Magyarországról ered, hanem Lengyelországból és Romániából, illetve az árbevételünknek mindösszesen 11 százaléka az, ami az önkormányzatoktól származik. Nekünk az idei évben ugrott meg a kinnlevőségi állományunk, és ez szinte teljesen csak Magyarországnak, és ezen belül is az önkormányzatoknak köszönhető. Az a szerencsénk, hogy ez zömmel megyei jogú önkormányzatokat érint, januártól pedig a kormányhivatalok átveszik ezek szerepét. Azt várjuk, hogy a fizetési fegyelmezetlenség ezzel meg is szűnik.