Tárca nélküli miniszter lesz Fellegi Tamás

2011.12.12. 12:45 Módosítva: 2011.12.12. 13:08

Tárca nélküli miniszterként fogja irányítani a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyó tárgyalásokat Fellegi Tamás, aki múlt héten mondott le fejlesztési miniszteri posztjáról. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök közölte hétfőn.

Miután a magyar IMF-tárgyalódelegáció vezetőjeként „rendkívül tág, nagyon sok feladatot magában foglaló megbízatásom” van, felajánlottam a miniszterelnöknek a lemondásomat – jelentette be Fellegi Tamás múlt csütörtökön. „Nem tudom egyszerre folytatni a tárgyalások vezetését és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetését”.

Fellegi Tamás

A 2010-ben a második Orbán-kormányban a nemzeti fejlesztési miniszteri posztot elnyerő Fellegi Tamás a rendszerváltás óta eltelt 20 évben először vállalt ugyan nagyobb nyilvánossággal járó politikai szerepet, kapcsolata a Fidesszel és Orbán Viktorral a megelőző 20 évben is igen szoros volt, a kormányalakítás után a miniszterelnök egyik legfontosabb bizalmi embereként tartották számon. Az elmúlt 20 évben mégis inkább üzletemberként dolgozott, volt Matáv-vezérigazgatóhelyettes, de legnagyobb dobása a médiában üstökösként feltűnő és ma is komoly birodalomnak számító Infocenter 2009-es megalapítása.Még több részletet itt olvashat.

„A feladatom magában foglalja a tárgyalási pozíció kialakítását, álláspontunk és a háttérmunka megalapozását, a szükséges kormányzati intézkedések összehangolását, valamint a kapcsolattartást az elemzői és hitelminősítői intézményekkel” – sorolta Fellegi, hozzátéve: természetesen a munka része a tárgyalások lefolytatása is. Fellegi bejelentette: már hétfőn Londonba utazik, hogy találkozzon mind a három nagy hitelminősítő képviselőivel. Emellett olyan nagybefektetőkkel is egyeztet, akik a régióban érdekelt befektetésekkel rendelkeznek.

A hivatalos tárgyalások ugyan csak januárban kezdődnek, de már folyik annak előkészítése nemcsak Budapesten, hanem Brüsszelben és az IMF washingtoni központjában is. A múlt héten Washingtonban informális megbeszélés volt az IMF vezetői szintjén, most pedig Budapestre érkezik Christoph Rosenberg, az IMF Magyarországért felelős illetékese, valamint Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának főosztályvezetője. "Találkozni fogok velük, elképzelhető, hogy többször is a héten” – mondta korábban Fellegi.

Megbukott vagy elmenekült?

Fellegi Tamást nehéz lenne sikeresnek mondani, több emblematikus ügyben inkább kudarcok, maximum részsikerek jellemezték az elmúlt másfél évet.

Márciusban például a kormány úgy tervezte, hogy az - államosított magánnyugdíjpénztári pénzekből - az év végéig rendezi a MÁV 300 milliárdos adósságát. Az ősszel ehelyett már csak 64 milliárd forint adósság rendezéséről dönthettek a képviselők. A másik, hagyományosan veszteséges, még az előző kormány által visszavett közlekedési társaság, a Malév ügyében sem sikerült előrelépni másfél év alatt. Sokáig úgy volt, hogy kínai vevő akad majd a cégre, folytak is tárgyalások, de néhány napja maga Fellegi mondta el, hogy ezek megakadtak, ráadásul az unió vizsgálja a cégnek adott százmilliárd forintnyi támogatás jogosságát.

A Fellegi-tárca egy másik ügyletét is sokan kritizálják: a Rábába úgy sikerült bevásárolnia az államnak, hogy ha csak pár hetet vár a kötelező vételi ajánlata bejelentésével, az ilyenkor előírt árfolyamszámolási módszer miatt jóval kisebb átvételi árat szabhattak volna.

Nehéz a kormányzati struktúra problémáit látni az e-útdíj csúszása mögött is, az egyértelműen a fejlesztési tárca mulasztása. Márciusban jelentette be a kormány azt, hogy 2013-ban jön az e-útdíj, amitől évi 100-120 milliárd forintos költségvetési bevétel származhat. Mostanra azonban kiderült, hogy mégsem jön, miután azóta sem sikerült dönteni a rendszer főbb paramétereiről. Így háromnegyed év alatt nem dőlt el, hogy milyen pénzügyi konstrukcióban alakítsák ki az e-útdíjas rendszert, sem az, hogy abba pontosan milyen utakat vonjanak be. Úgy tudjuk, erről nem szakmai, inkább politikai konszenzust nem sikerült kialakítani.

Elfogytak az emberei

Út az IMF-ig

A november 17-én közleményben jelezte a Nemzetgazdasági MInisztérium, hogy a kormány egy új megállapodást szeretne kötni a Nemzetközi Valutaalappal. A bejelentés másnapján Matolcsy György kezdeményezte hivatalosan az IMF és az Európai Unió Bizottságának Budapesten tartózkodó delegációjával egy új típusú pénzügyi megállapodás megkötését. November végén eldőlt, hogy a nemzetgazdasági miniszter nem lesz a tárgyalódelegáció tagja, azt Fellegi Tamás vezeti, tagjai Pleschinger Gyula, az NGM pénzügypolitikáért felelős államtitkára és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke lesz. A jegybank később közölte, hogy az IMF-tárgyalásokon a Magyar Nemzeti Bankot Simor András jegybankelnök, Karvalits Ferenc alelnök, illetve egyes részletkérdésekben az érintett szakértők képviselik majd.

Nemrég nagy port kavart, hogy Fellegi minisztériumából távozott Bencsik János energetikáért felelős államtitkár, aki a kormánypárt frakcióvezetőjével, Lázár Jánossal keveredett személyességbe torkolló összetűzésbe. Az energiapolitikai területet tovább gyengíti, hogy novemberben a megújulóenergia-üggyel foglalkozó Olajos Pétert is felmentette Orbán Viktor.

Fellegi minisztériumából a nyáron távozott Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár, aki utolsó hivatali cselekedetével kirúgta Vasváriné Menyhárt Éva hírközlésért és audiovizuális médiéáért felelős helyettes államtitkárt. Nyitrai miniszterelnöki megbízottként folytatta.

Hogyan tovább?

Korábbi információink szerint Fellegi lemondása egy nagyobb kormányzati szerkezeti átalakítás első lépése lehet. A Fideszben többen arra számítanak, hogy a következő lépés a gazdasági és a fejlesztési tárca közös átszervezése lehet, amely lehetőséget adna a kormányfőnek arra is, hogy Matolcsy György számára új megbízatásokat találjon.

Biztosabb viszont, hogy Fellegi a lemondás ellenére is fontos szerepet kap a későbbiekben. Úgy tudjuk, hogy az IMF-tárgyalások után, vagy már azzal párhuzamosan irányítója lehet egy nagy állami holding kialakításának. A tervek szerint ugyanis a hazai energetikai cégeket egy csoportba vonnák össze, amelynek vezetését Fellegire bíznák.

Bár Fellegi nem tartozott azok közé, akinek maradását a fideszes politikusok a háttérbeszélgetéseken biztosra mondták, távozása korábban nem merült fel.

Úgy tudjuk, a miniszterelnök még kinevezésük előtt abban állapodott meg minisztereivel, hogy megbízásuk egyelőre csak 2011. december 31-ig szól, a miniszterek közül Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter jelezte is, hogy nem is kíván ennél tovább a kormányban szolgálni - utódjelöltként Lázár János fideszes frakcióvezető és Balog Zoltán kisebbségekért felelős államtitkár neve merült fel.

Úgy tudjuk, Martonyi az egyik olyan miniszter, akinek jövőre is biztos helye lesz a kormányban - Pintér Sándor belügyminiszterről, Navracsics Tibor igazságügyi miniszterről és Matolcsy Györgyről is hasonlóan nyilatkoztak korábban forrásaink.