Még nincs meg Fellegi utóda

2011.12.14. 16:31
Csütörtökig titokban tartja a kormány, hogy miről döntöttek a miniszterek szerdai, soproni ülésükön. Fellegi Tamás, távozó fejlesztési miniszter utódjáról biztos nem, de a költségvetés átalakításáról jó eséllyel dönthettek.

Nem döntöttek Fellegi Tamás fejlesztési miniszter utódlásáról Sopronban, értesült az MTI kormányzati forrásokból a csütörtöki kihelyezett kormányülés után. Giró-Szász András kormányszóvivő ugyanakkor közölte, gazdasági kérdésekről szó esett, az ülésen történtekről csütörtökön Budapesten tájékoztatják a közvéleményt.

Az MTI úgy tudja, megszületett a döntés a jövő évi költségvetésre vonatkozó törvényjavaslat átalakításáról, a részleteket várhatóan Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a kormányszóvivő ismerteti majd, jelenleg úgy tűnik, emiatt nem kell plusz ülésnapot tartania a parlamentnek.

A miniszterek gyorsan végeztek, a dél körül kezdődött ülés már fél négykor befejeződött. Egyikük sem nyilatkozott, visszautaztak inkább Budapestre.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Fidesz-KDNP frakcióülése után azt mondta, a költségvetés esetleges módosításáról szerdai ülésén tárgyal a kabinet, a büdzsé főszámait azonban nem szabad módosítani, dacára annak, hogy kisebb lesz a növekedés, és gyengébb lesz a forint a korábban vártnál. A költségvetési törvényjavaslat átalakítását pénteken, az uniós csúcstalálkozó után Brüsszelben jelentette be a kormányfő.

Az Inforádió korábbi értesülése szerint zárolásokkal teremti elő a kormány a jövő évi hiánycél tartásához szükséges pénzt. Ez azt jelenti, a kisebb gazdasági növekedés miatt elmaradó költségvetési bevételeket nem a tartalékok csökkentésével és nem is adóemelésekkel pótolja a kormány, hanem a költségvetési intézmények kiadási előirányzatainak csökkentésével. Ezzel a megoldással a kormánynak nem kell a költségvetés fő számait azonnal átírnia, ez az időhiány miatt egyébként is nehézkes lenne.

A zárolás lényegében a probléma megoldásának elhalasztását jelenti, egyfajta kiadásoldali tartalékképzés, hiszen a kormány csak később, valamikor a jövő évben kell döntsön a tényleges elvonásokról.

Mint azt korábban az Index megírta a fideszes képviselők körében Molnár Ágnest, a fejlesztési tárca fejlesztéspolitkai koordinációért felelős államtitkárát tartják a legesélyesebbnek Fellegi Tamás posztjára.