Megkezdődtek az IMF-tárgyalások

2011.12.14. 07:47

Informális látogatásra Budapestre érkezett az IMF és az Európai Unió küldöttsége. Az Inforádió információi szerint a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió küldöttsége már meg is tartotta első, nem hivatalos tárgyalását Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel.

Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselete vezetőjének korábbi közleménye szerint Christoph Rosenberg, az IMF magyar misszióvezetője és az Európai Bizottság képviselői azért vannak péntekig Budapesten, hogy előkészítsék a pénzügyi segítségről szóló, jövő évben induló tárgyalásokat és tájékozódjanak a magyar költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről.

Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az Origónak adott interjújában azt mondta, hogy január végére akár három-négy évre szóló, 15-20 milliárd eurós hitelkeretről szóló megállapodás is létrejöhet a Nemzetközi Valutaalappal.

Weinhardt Attila, a Portfolio.hu elemzője azonban nem számít gyors tárgyalásra, ugyanis több ütközési pont is lehet a nemzetközi szervezetek delegációi, illetve a magyar kormány által képviselt gazdaságpolitika témájában. Az egyik ilyen pont a bankadó, illetve a válságadók témája, a másik terület lehet például a kormány és a jegybank közötti viszony rendezése, a harmadik pedig a végtörlesztés, illetve a devizahiteleseknek tervezett újabb és újabb kormányzati mentőcsomagoknak az ügye lehet - fejtette ki.

A magyar delegációt vezető Fellegi Tamás múlt héten mondott le nemzeti fejlesztési miniszteri posztjáról. Orbán Viktor miniszterelnök a héten jelentette be, hogy a politikus tárca nélküli miniszterként fogja irányítani a tárgyalásokat. A kormányfő december 15-ével javasolja Fellegi Tamás kinevezését tárca nélküli miniszterré.