Még nincs veszve az IMF-megállapodás
Továbbra is csaknem kétharmados az esélye annak, hogy Magyarország megállapodásra jut a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val, vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Az Eurasia Group nevű globális gazdaság-politikai kockázatelemző csoport szakértői az informális előkészítő megbeszélések félbeszakadására utalva megjegyezték: szerintük kezdettől „egyértelmű volt", hogy nehéznek bizonyulnak majd a tárgyalások az IMF/EU-delegációval, különös tekintettel arra, hogy milyen mértékben térnek el a várakozások a megállapodás lehetséges típusairól.
A ház ugyanakkor közölte: alapeseti forgatókönyvében 65 százalékos esélyt ad arra, hogy a jövő év elején létrejön a megállapodás egy új programról. Az Eurasia elemzői szerint e program legvalószínűbb formája elővigyázatossági jellegű készenléti megállapodás lesz, amely nem feltétlenül járna tényleges hitellehívással, de negyedévenkénti felülvizsgálat társulna hozzá.
Az Eurasia Group elemzői a vitatott jegybanktörvény-módosítási tervekről az értékelésben azt írták, véleményük szerint a kormány nem „öncélú" megfontolásokból igyekszik „egy ideje csorbítani a központi bank függetlenségét", hanem azért, mert eszközt szeretne a növekedési kilátások javításához.
Ennek fontosságát csak erősítette a hazai gazdasági környezet romlása, és az, hogy az euróövezeti bizonytalanság rontja a fogyasztói és a befektetői bizalmat is. Az időzítést pedig az magyarázhatja, hogy a kormány felismerhette: erősen szűkülnek lehetőségei az ilyen intézkedések végrehajtására az IMF/EU-programról szóló megállapodás megszületése után, vélekedtek szerdai elemzésükben az Eurasia Group szakértői.
Más nagy londoni házak is változatlanul valószínűsítik, hogy a magyar kormány végül megállapodásra jut a valutaalappal és az EU-val. A JP Morgan bankcsoport citybeli elemzői előző nap, az MNB által bejelentett fél százalékpontos kamatemelést kommentálva jelentették be, hogy alapeseti prognózisuk szerint a következő hónapokban nem változik a magyar jegybanki kamatszint.
Ez az előrejelzés arra a feltételezésre alapul, hogy januárban megkezdődnek a hivatalos tárgyalások az IMF és az EU küldöttségeivel, 2012 első negyedében pedig sikerül megkötni egy elővigyázatossági jellegű készenléti megállapodást. A JP Morgan közgazdászai szerint azonban a fő kockázatot erre az alapeseti előrejelzésre az jelentené, ha a kormány nem lenne hajlandó lemondani a jegybanktörvény vitatott módosításáról.
Mint ismeretes, pénteken délelőtt megszakadtak az előzetes tárgyalások az IMF-fel és az EU-val. A tárgyalás januárban folytatódik, elemzők szerint végzetes lehet, ha addig nem közelednek az álláspontok. Az IMF vasárnap este közölte, a jegybanki függetlenség szempontjából aggályosnak találták a jegybanktörvény tervezetét, és annak elhalasztását kérték a kormánytól, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke pedig levélben írta meg Orbán Viktornak, hogy a hitel feltétele a pénzügyi stabilitási és a jegybanktörvény tervezetének visszavonása.