20 milliárd fölött Hódmezővásárhely adóssága

2011.12.30. 15:49

A hódmezővásárhelyi önkormányzat adósságállománya 16,3 milliárdról 20,7 milliárd forintra nőtt 2007 és 2010 között, miközben a település 10,3 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg, állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében.

A megyei jogú városok pénzügyi egyensúlyi helyzetét áttekintő ellenőrzés eredménye szerint Hódmezővásárhelyen a pénzintézeti kötelezettségek növekedését a hiteltörlesztés, a hitelfelvétel és a könyvviteli nyilvántartásban elszámolt árfolyamkülönbözet együttesen okozta, ebből az árfolyamveszteség – az adósságállomány teljes növekményénél nagyobb - 5,152 milliárd forint volt.

Az önkormányzat költségvetésének egyenlege 2007-ben forráshiányt mutatott, 2008 és 2010 között többlet keletkezett, összességében a működési jövedelem 1,5 milliárd forint volt. A felhalmozási költségvetés egyenlege folyamatosan negatív volt, az 2007 és 2010 között összesen 6,9 milliárd forint felhalmozási forráshiányt okozott.

Az összegzés szerint a pénzügyi egyensúly fenntartása külső forrás bevonásával – hitelfelvétellel és kötvénykibocsátással - volt biztosítható. Az önkormányzat 2010 végén fennálló 20,7 milliárd forint pénzintézeti kötelezettségét 69,4 millió svájci frank kötvényállomány, 1,8 milliárd forint és 3,7 millió euró hosszú lejáratú hitel, 200 millió forint munkabér-megelőlegezési hitel, 600 millió forint egyéb likvid hitelállomány és 1,5 milliárd forint folyószámlahitel tette ki. Ezek miatt a településnek a 2011-2013-as időszakban 3,1 milliárd forint, 15,5 millió svájci frank és 2,6 millió euró tőke- és kamattörlesztést kell teljesítenie.

Az ÁSZ megállapította azt is, hogy önkormányzati minősített többségi befolyás alatt álló gazdasági társaságok eladósodása növelte a település pénzügyi kockázatát. Az önkormányzat pénzügyi helyzetének javítására tett intézkedései nyomán a 2007-2010-es időszakban a város bevételei 1,4 milliárd forinttal nőttek, kiadásai pedig 2,2 milliárd forinttal csökkentek. A kiadási megtakarítások 85 százaléka álláshelycsökkentések eredménye volt. A bevételnövelő intézkedések a helyi adómértékek emeléséhez, szolgáltatások díjkötelessé tételéhez, átmenetileg szabad pénzeszközök lekötéséhez kapcsolódtak.

Az ÁSZ javasolta Lázár János (Fidesz) polgármesternek, hogy rendszeresen tájékoztassa a közgyűlést a pénzügyi helyzet azonnali javítására, hosszú távú fenntarthatóságára irányuló program, ezen belül a bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedések megvalósításáról, annak eredményeiről, valamint az önkormányzati tulajdonú cégek aktuális pénzügyi helyzetéről.