Több mint 200 ezren végtörleszthetnek

2012.01.03. 13:31

Valamivel 20 százalék fölé megy majd a végtörlesztés -, ám pontos adatokat azért nem lehet mondani, mert az év végén vélhetően többen nem megalapozottan jelezték végtörlesztési igényüket, mondta Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség alelnöke, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója a szövetség mai sajtóbeszélgetésén, írja a Napi Gazdaság. A devizaadósok 20 százaléka több mint 200 ezer embert jelent, korábbi találgatások 100-120 ezer potenciális végtörlesztőről szóltak.

A végtörlesztés miatt a bankok 300 milliárdos, a visszaírt 30 százalékos bankadó miatt a kormány 100 milliárdos veszteséggel zárná a történetet. Gyuris Dániel szerint a szektor további 500 milliárd forintot veszít majd a további években a végtörlesztett jó ügyfelektől elmaradó bevételeken.

A lakossági devizahitelezés kérdésében a novemberben megkezdett és decemberben megállapodással záruló tárgyalások nyomán helyreállt a bizalom a bankok és a kormányzat között, értékelte a december 15-i megállapodást Gyuris Dániel.

A végtörlesztésre vonatkozó igénybejelentést valamennyi bank fogadni tudta a törvényi, december 30-i határidőig - ezt a PSZÁF folyamatosan ellenőrizte - mondta Gyuris, aki szerint azt minden banknak saját hatáskörében kellett eldöntenie, hogy a végtörlesztés mellett hajlandó-e kiváltó kölcsönt nyújtani. A végtörlesztés nyomán ugyanakkor a magyar betétállományban nem jelent meg betétcsökkenés.

Április 1-től él majd referenciakamat (átlátható árazás) megoldás Gyuris Dániel szerint. Az árfolyamgát-szabályozásban a későbbiekben jelenik meg a bankok és a kormányzat közötti tehermegosztás a megállapodás szerint. Gyuris szerint a bankoknak is fel kell készülniük az új megoldásra, ám úgy gondolja, hogy az első negyedév végére már működik majd az új rendszer.

Hiányzik a 90 napon túliak számára az adósság 25 százalékának elengedéséről szóló jogi szabályozás, míg a kiváltó hitel kamattámogatása esetében a brüsszeli jóváhagyásra vár a kormány. Azt, hogy a kamattámogatás csak kamatsapkával ellátott hitelek esetében vehető igénybe, a Magyar Közlönyben tegnap megjelent mértékről előzetesen egyeztettek a bankok és a kormányzat.

A Nemzeti Eszközkezelővel (NET) kapcsolatos szabályok kiterjesztését a bankok kezdeményezték - ennek nyomán nőtt a NET által átvehető lakások limitje, s bővült azzal is a lehetőség, hogy egygyerekes családok is belekerülhetnek, mint ahogy az is új elem, hogy a banki kilakoltatási kvótától a jövőben nem függ a NET számára felkínálható lakások száma.

A végtörlesztést kiváltó fornthitelek esetében a devizakockázat kamatkockázatra cserélődik, figyelmeztetett Harmati László, a Bankszövetség elnökségi tagja, az FHB Bank vezérigazgatója. Az új gyűjtőszámla-konstrukció a szakember szerint rendkívül sok esetben kedvezőbb, mintha az ügyfél végtörlesztés mellett forinthitelre-váltana.Az árfolyamgátas megoldással a banki szakértők szerint a megmaradt hiteladósok több, mint 50 százaléka él majd.

Január végéig a bankok egy olyan komplex csomagot is le szeretnének tenni, amely a lakossági és a kkv-hitelezés fellendítését szolgálja. „Hiszünk abban, hogy azok a problémák, amelyeket a válság okozott csak egy újabb hitelfelfutással haladhatóak meg. Ez a bankok és a kormányzat érdeke közös, épp ezért remélem, hogy a közös munka tovább fog folytatódni" - mondta.

A szövetség egyelőre nem tart attól, hogy az önkormányzatok adósságának újratárgyalása átpolitizálódik. A megyei önkormányzatok helyzetét bankonként és önkormányzatonként pontosan rendezték az állammal. A bankok álláspontja szerint a hitelező hitelintézet és az adott önkormányzat kétoldalú tárgyalásain lehet megoldani minden kérdést, rendkívül eltérő struktúrák vannak, mondta Gyuris Dániel.

A szakember emlékeztetett, hogy a bankok véleményét támasztja alá az önkormányzati szövetségek napokban kiadott állásfoglalása is. Amióta a megyei önkormányzatok számlavezetését átvette a Magyar Államkincstár, minden fizetés - így a hitelek törlesztése is - rendben megtörténik, mondta el Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára. Szerinte az, hogy a helyhatóságok rövid távú tartozásait 7 milliárd forint értékben az év végén kifizette a kormány, azt mutatja, hogy a kormány felelősen gondoskodik az önkormányzatokról.

Mint ismert, korábban Lá