Cséfalvay: Márciusig megállapodunk az IMF-fel

Portfolio
2012.01.18. 12:21

A magyar kormány szeretné minél hamarabb rendezni Brüsszellel a vitás törvények ügyét, és minden, az Európai Bizottság által felvetett ügyre reagálni fog – jelezte Cséfalvay Zoltán a bécsi Euromoney konferencián a Portfolio.hu tudósítása szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Reuters tudósítása szerint reményének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány még az első negyedév során meg tudja kötni az EU/IMF hitelmegállapodást.

Cséfalvay arról is beszélt, hogy a kormány továbbra is erősen elkötelezett abban, hogy az államháztartás hiányát a GDP 3 százaléka alatt tartsa és kész arra, hogy ha elcsúszás jelei mutatkoznak, akkor meggyőző lépéseket tegyen ennek korrigálására.

Mint ismert, legutóbb éppen Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács minap lemondott elnöke beszélt arról, hogy meglátása szerint nem tartható az idei költségvetés hiánya a jelenlegi pálya alapján, tehát kiigazításra menet közben szükség lesz. Emellett szerinte gazdaságpolitikai fordulat, intézményi és személyi változások is kellenek, Matolcsy György elhasználódott a piacok szemében. Matolcsy közleményben reagált a kijelentésekre, szerinte „volt barátja” nem veszi figyelembe a kormány eredményeit.

Cséfalvay az elmúlt napokban is megerősítette a kormány elkötelezettségét a deficitcél betartása és szükség esetén a korrekciós lépések megtétele mellett.