Salamon
-1 °C
13 °C

80 milliárdos lyukat üthet a költségvetésen a Lázár-javaslat

2012.01.19. 12:47

A dohánytermékek kiskereskedelmét monopolizáló törvényjavaslat átírását sürgeti a British American Tobacco, a Continental, az Imperial Tobacco és az Universal Leaf Tobacco dohányipari cégek részvételével megalakult Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége.

A szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a parlament egy olyan környezetben tárgyalja a dohány-kiskereskedelem szerkezetének átalakítását, ahol a jövedéki adó- és az áfa emelésének együttes értéke egy év alatt eléri a korábban három év alatt bekövetkezett adóemelések mértékét. Úgy vélik a mostani cigaretta átlagárakat érintő adóváltozás több mint 20 százalékos emelkedést hoz a piacon, a kiskereskedelmi rendszer átalakítása pedig a feketepiac növekedésével jár.

Számításaik szerint a lépés, amely 2013-tól a jelenlegi 40 ezer helyett 6-7 ezer boltra csökkentené a dohányárusító helyek számát, a jelenlegi 3-5 százalékról 15 százalékra növelné a feketepiac arányát és 80 milliárddal csökkentené az állam jövedéki adó bevételét. Mikola Gergely a BAT igazgatója elmondta, a szövetség ennek elkerülése érdekében a jelenlegi törvényjavaslatban szereplő szabály helyett, amely szerint 2000 lakosra jutna egy üzlet, 1100-1200 lakosonkénti eloszlást javasol, ez nagyjából 10 ezer boltot jelentene. Másik javaslatuk az, hogy a koncesszióval bíró kiskereskedelmi egységek egyéb terméket is árulhassanak. Szerintük a kiskereskedelmi koncessziós díjnak egy jelképes összegnek kellene lennie.

A dohánycégek képviselői az Index kérdésre elmondták, a Lázár János által benyújtott törvényjavaslat meglepetésként érte az iparágat, szakmai egyeztetés a szereplőkkel nem történt, az intézkedéssel összefüggő hatástanulmányt nem láttak. Hozzátették, a szövetség becslései az intézkedés feketepiacra gyakorolt hatásáról nemzetközi felmérésekre alapulnak.