Magyarország biztonságpolitikai kihívás lett

2012.01.27. 12:56

„Magyarországot biztonságpolitikai kihívásnak tekintjük, mert az Európai Unió értékközösségre épülő rendszerét vonják kétségbe, illetőleg azt az értékközösséget, amely összefogja Amerikát és Európát” – mondta David Gordon, az Eurasia Group főigazgatója, a CIA volt vezetője az alapblog.hu-nak.

„Európa politikai felépítményét, ami miatt az Unió globális tekintélynek számít, és amelyhez rendkívüli gazdasági potenciálja kapcsolódik, nos mindezt az értékközösség voltának köszönheti. És azt kétségtelenül drámai módon kezdi ki a nacionalizmus” – mondta a szakértő. Szerinte ennek felbukkanása és izmosodása az euró körüli problémák mélyülésével függ össze. Az euró iránti bizalom visszatérte gyengíteni fogja a nacionalizmust, ez be fog következni, ha nem is ebben az évben, de „prognózisunk szerint egy-két éven belül”.

Gordon úgy fogalmazott: „Európában egyetlen olyan ország létezik ma, amelynek kormánya unióellenes nacionalizmust képvisel, és két olyan ország van, ahol a lakosság többsége támogatja ezt a hozzáállást. Az egyik Magyarország, a másik Görögország. A görög kormány igyekszik mindent megtenni, hogy csillapodjék ez a közhangulat. A magyar kormánynál nem tapasztalunk mérséklő hatást".

Az uniónak erőteljesebben kéne fellépnie, ennek azonban intézményi korlátai vannak, így rövid távon enyhülni fog a feszültség Brüsszel és Budapest között. Az Európába vetett bizalom erősödésével párhuzamosan csökkenni fog a Magyarországra irányuló figyelem, egy sor kérdésben ugyanis kompromisszumkészséget fog mutatni a budapesti kormány.

Ősszel kiéleződhet a helyzet

A Magyarországgal kapcsolatos alapvető probléma nem fog megoldódni, a magyar kormány folytatni fogja ugyanazt az uUnióval és a nyugati világ értékeivel szembeni retorikát, ami mögé fel tudja sorakoztatni a lakosság többségét. Ez már aggodalomra adhat okot, mondja az elemző.

„Magyarország körül az év második felében kiéleződhet a helyzet, konfrontatív szituáció alakulhat ki Magyarország és közvetlen szomszédai, illetőleg Brüsszel között. Ám, ahogy mi mondani szoktuk, a nap végén, legkorábban 2013-ban azonban ez a küzdelem el fog dőlni. Magyarországnak nem marad más lehetősége, mint hogy minden téren, politikailag is igazodjék az európai értékközösség elvárásaihoz. Minél inkább erőre kap az Unió és az euróövezet, annál csekélyebb mozgástere marad a magyarországi nacionalista politikának” – fogalmazott.

Görögország nélkül menekül meg az eurózóna

Az Eurasia Group szerint a nemzetközi bizalom erősen javulni fog mind az Európai Unió, mind az euró irányában, bár Görögország nagy valószínűséggel kiesik az eurózónából. A többi dél-európai ország azonban benn marad, miközben Németország egyre inkább felismeri, hogy fel kell vállalnia az operatív vezető szerepet az unióban és az euróövezetben egyaránt.

Amerika mindeközben Ázsiára kénytelen koncentrálni, és várható, hogy kiéleződik a piacok esését, az energiahordozók árának emelkedését előidéző konfliktus a síita Irán és a világi szunnita Törökország között. A hitelminősítők döntései mögött amerikai érdekeket sejtő politikusi nyilatkozatokat Gordon nonszensznek nevezte, és szerinte nem is jellemző ez a vélemény az európai politikusok nagy részére.

Erős Európában bíznak

„Az európai döntéshozók többsége az euró és az Európai Unió erejének növelésében nem csupán érdekelt, hanem tisztábban érzékeli, érti, hogy létfontosságú, az európai békét érintő kérdésről van szó. Mi itt New Yorkban, Washingtonban, általában az Egyesült Államokban azért kritizáljuk az európai politikusokat és a német vezetőket egyre hevesebben – elismerem: igen e tekintetben létezik konfliktus az USA és Németország között – mert úgy érezzük, hogy ránk, amerikaiakra várnak már megint, hogy mint a világháború befejeződése óta minden nagy válságot – politikait, gazdaságit – ezt is oldjuk meg mi” – fogalmazott a szakértő. Hozzátette: „ehhez már nincs erőnk, nincsenek meg ehhez a forrásaink (…) Amerika nem szuperhatalom többé". Gordon szerint „az Egyesült Államoknak alapvető geopolitikai, gazdasági, pénzügyi érdeke, hogy az Európai Unió nemcsak fennmaradjon, de erősödjék is, mert óriási terhet kell, hogy levegyen a vállunkról”.