Koronavírus adatok

2022. jan. 24.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Pál
-8 °C
3 °C

Egzotikus cégek az új adóslistán

2012.02.02. 08:26
Az adóhivatal szokás szerint közzétette a legnagyobb tartozók listáját. A listán azok a magánszemélyek szerepelnek, akiknek 2011 utolsó negyedévében lett jogerős 10 millió forintot meghaladó az adóhiánya, szervezetek esetében ez a határ 100 millió forint. A feltüntettek elérhető nyilvános adataiból jó képet kaphatunk nagy adótartozókról.

A listán szereplő több mint 120 cégnél és magánszemélynél összesen hozzávetőleg 20 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg jogerősen 2011. október 1. - december 31. között. A listavezető összes tartozásából szőröstül-bőröstül meg lehetne venni a Fradit, az első tíz helyezett adósságából megmenekülne a Malév. Ugyanakkor nem túlzás azt állítani, hogy ezeknek a tartozásoknak jelentős része nehezen behajtható. A legtöbb cégnek jó ideje nincs már adószáma, többen gyanúsan elvarázsolt helyekre vannak bejelentve, előfordul olyan több száz millióval tartozó magánszemély, akinek nincsen lakcíme.

Nem meglepő módon adótartozásban a vállalatok viszik a prímet, és az is egyértelműnek tűnik, hogy tetemes adótartozás felhalmozásához a kft. a megfelelő vállalati forma. Gazdasági tevékenység alapján extrém módon divatos a „kereskedelmi és szolgáltató” terület, gyakorlatilag nincs versenytársa, ha adóhiányról van szó. Budapesti és vidéki cégek összevetésében nincs különbség, nagyjából fele-fele arányban tartoznak, magánszemélyeknél azonban érezhető fölényben van a vidék, darabra és értékben egyaránt.

Ezeknek megfelelően az abszolút első a Vargesz'80 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., hozzávetőleg 1,9 milliárd adóhiánnyal és 1,6 milliárdos büntetéssel. Az alapvetően ceglédinek tűnő vállalat még Reve-Vas néven először a közeli Újszászra, majd Nagykátára költözött, ahol döntően fém nagykereskedelemmel foglakoztak, de szerepel a tevékenység listájukon az illatszer árusítás is. Az összesen több, mint 3,5 milliárd forint tartozásuk tetemes, de gyengébb teljesítmény, mint a megelőző negyedévi bajnok Poltrend Kft. 4,9 milliárdja.

Az különlegességek közt szemezgetve kiderül, hogy egy kétezer fő alatti faluból, Alapról is létre lehet hozni újság-, papír- és ruhakereskedelemmel 870 milliós adóhiányt 800 milliós szankcióval, legalábbis a Bincsi 2007. nevű cég működése erről tanúskodik. Alig marad el tőle az EM – ESZ Kft., ami egy üllői úti ház pincéjéből bejegyezve csinált összesen több mint 1,4 milliárdos tartozást. Az élelmiszer- és ékszer kiskereskedelemtől a taxizásig 58 féle bejegyzett tevékenységgel bíró vállalat még úgy tűnik, hogy él, mert karácsony előtt átköltöztek az ecseri piac mellé.

Aszódról egy Soltvadkert melletti tanyára tette át a székhelyét a Codlea Kft., náluk sem mehetett igazán jól az „egyéb háztartási cikkek nagykereskedelme”, mert több mint 700 milliót várna tőlük a NAV, de a cégvezető eltűnt. A Venus-Gold Kft. egy kaskantyúi tanyáról próbálkozott csaknem százféle tevékenységgel, jelenleg 220 milliós tartozás írható a cég neve mellé. A Ferdó-Ker Kft. egy (valószínűleg inkább) bonyhádi második emeleti lakótelepi lakásból irányítva hozott össze több mint egy milliárdot.


Nagyobb térképre váltás

A középcsábori tanyavilágban hiába keresik a Codlea Kft. képviselőit

Az újpesti Cash-Bróker Hungary több szempontból is kivétel, egyrészt minden jel szerint még működnek, másrészt különösen rossz fát tehettek a tűzre pénzügyi szolgáltatásaik során, hiszen egyedülálló módon náluk jóval nagyobb az 500 milliós büntetés, mint maga az adóhiány. Magánszemélyek közt a győri Lakatos Ottó a rekorder, 260 milliós adóhiánnyal és 168 milliós büntetéssel. Valószínűleg kevesen cserélnének a komlói Ignácz Zoltánnal is, hiszen lakcíme nincs, összesen 350 milliós tartozása viszont van.

 Név  Lakóhely, székhely, telephely  Megállapított adóhiány összege (Ft)  Megállapított jog-következmény összege (Ft)
VARGESZ'80 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 14291858-2-13 (adószám törölve: 2011.03.08.) 2760 Nagykáta, Temető u. 2/a. 4. em. 16. 1 852 372 000 1 679 031 000
Can-Am Euro Nemzetközi Kereskedelmi Kft. asz: 13357539-2-43 (adószám felfüggesztve: 2010.11.04.) 1215 Budapest, Százszorszép utca 47. 1 284 514 000 1 211 848 000
Gamma Food Élelmiszer-forgalmazó Kft. asz: 14488166-2-42 (adószám törölve: 2011.09.28.) 1165 Budapest, Mészáros József utca 1. IV. em. 66. 1 200 380 000 1 074 789 000
BINCSI 2007. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 13948715-2-07 (adószám felfüggesztve: 2010.06.10.) 7011 Alap, Dózsa Gy. u. 167. 871 320 000 805 836 000
ITP Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 13949376-2-43 (adószám felfüggesztve: 2011.04.27.) 1222 Budapest, Gyár utca 15. 832 861 000 782 152 000
EM & ESZ Kereskedelmi Szolgáltató Kft. asz: 12318861-2-42 1082 Budapest, Üllői út 66. A. ép. pince 806 528 000 644 103 000
GENITRADER Élelmiszer-forgalmazó Kft. asz: 14783935-2-42 (adószám felfüggesztve: 2011.04.05.) 1157 Budapest, Nyírpalota utca 5. fszt. 1. 729 772 000 672 961 000
Deweco Electronic Kereskedelmi Kft. "v.a." asz: 12733312-2-42 1066 Budapest, Teréz krt. 24. 2. em. 7. 686 868 000 636 054 000
FERDÓ-KER Kft. asz: 14162721-2-17 (adószám törölve: 2011.04.08.) 7130 Tolna, Fáy A. ltp. 2. 632 404 000 576 685 000
FLEX Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "v.a." asz: 13854256-2-13 (adószám felfüggesztve: 2010.09.21.) 2000 Szentendre, Kalászi út 3. 526 528 000 500 287 000
CODLEA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 14105256-2-03 (adószám felfüggesztve: 2011.06.07.) 6230 Soltvadkert, Középcsábor 18. 393 101 000 330 020 000
APOLLO-PRINT 2007. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "v.a." asz: 13899398-2-42  (adószám törölve: 2010.07.21.) 1077 Budapest, Wesselényi utca 19. fszt 3. 381 716 000 351.965.000
ROZMU Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "v.a." asz: 14346893-2-03 6120 Kiskunmajsa, Fő utca 77. 354 570 000 261 016 000
REPRO-VET PHARMA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 12279656-2-10 3000 Hatvan, Horváth Mihály u. 5. 340 984 000 301 194 000
CASH-BRÓKER Hungary Zrt. asz: 14371503-2-41 1041 Budapest, Szigeti József utca 17. 10. em. 59. 325 610 000 498 624 000
PIRAMIS-GLOBUS Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "v.a." asz: 14062559-2-43 (adószám törölve: 2010.07.13.) 1115 Budapest, Etele út 64/B. VII. em. 23. 317 416 000 233 120 000
TRIPTREX Kereskedelmi- és Szolgáltató Kft. asz: 13965260-2-08 (adószám törölve: 2009.09.11.) 9023 Győr, Mészáros Lőrinc u. 13/F. 311 294 000 290 523 000
KOGYOS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "v.a." asz: 14383236-2-13 2117 Isaszeg, Széchenyi u. 18. 303 314 000 231 924 000
Euro-Car Discount Kereskedelmi Kft. asz: 13399001-2-43 (adószám törölve: 2011.08.02.) 1112 Budapest, Budaörsi u. 150. B ép. 295 989 000 259 890 000
SILVER LINES Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.  "v.a." asz: 12015063-2-41(adószám felfüggesztve: 2011.08.24.) 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11-15. IV. em. 408. 283 957 000 270 529 000
TITÁN-2008 Security Kft. "v.a." asz: 14368154-2-16 (adószám törölve: 2011.04.22.) 5243 Tiszaderzs, Bezerédi út 6. 268 815 000 201 859 000
Lakatos Ottó 9025 Győr, Kossuth L.u.88. 263 335 744 168 195 167
RED-SCORPIONS SECURITY Kft. asz: 12881109-2-41 1035 Budapest, Miklós u. 13. 8. em. 42. 262 130 000 245 209 000
HABTÁP Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. „v.a.” asz: 14270086-2-41 (adószám törölve: 2009.07.28.) 1042 Budapest, Virág u 39. fszt. 1. 252 590 000 215 489 000
CSABI-IMPEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "v.a." asz: 13775708-2-07 2431 Perkáta, Széchenyi István u. 41. 244 966 000 240 896 000
United Kitchen Kft. „v.a” asz: 14198528-2-41 1025 Budapest, Baba utca 1. 240 461 000 158 054 000
Mediát Hungary Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. "v. a." asz: 13682422-2-07 (adószám felfüggesztve: 2011.06.01.) 8000 Székesfehérvár, Liptói u. 9. 235 988 000 230 313 000
GREEN INNOVATION Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. asz: 14030691-2-10 (adószám törölve: 2011.07.23.) 3300 Eger, Csokonai utca 38. 2. em. 6. 231 851 000 208 733 000
NYÍRProjekt Kft. asz: 13319401-2-15 4555 Levelek, Rákóczi u. 50. A. ép. 229 227 000 222 538 000
LIVING SPACE Ingatlanfejlesztő Kft. „v.a.”  asz: 12624678-2-41 (adószám felfüggesztve: 2011.01.18.) 1021 Budapest, Budakeszi u 41. 216 879 000 209 372 000
n-Line Com Informatika Kft. asz: 12863866-2-13 (adószám törölve: 2010.03.17.) 2214 Pánd, Vörösmarty utca 5. 211 166 000 178 394 000
PLASZTÉPKER Kft. asz:22676308-2-41 (adószám felfüggesztve: 2011.11.04.) 1054 Budapest, Honvéd u. 8.1. em. 2. 208 226 000 166 756 000
JAMINA-DUÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 13984690-2-43 (adószám törölve: 2009.09.15.) 1115 Budapest Bártfai u. 44. 204 556 000 181 230 000
CALGARY 99 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 13440729-2-43 1196 Budapest, Petőfi u 162. 193 367 000 180 006 000
Kiss Gábor 8109 Tés, Petőfi Sándor u. 37. 192 182 749 187 613 030
HARKER-2000 Kft. asz: 11999629-2-16 5000 Szolnok, Rózsa F. u. 30. 191 178 000 315 961 000
Ignácz Zoltán 0002 Komló, Lakcím nélküli 179 849 445 168 706 102
HITCHEM Kereskedelmi Kft. asz: 14450398-2-13 2628 Szob, Petőfi S. u. 2. 179 811 000 152 607 000
SEAWALKER TELEVISION Szolgáltató Kft. "v.a." asz: 13760728-2-42 1173 Budapest, Pesti út 105. 1.em. 6. 172 022 000 157 583 000
WHOLKER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 14434442-2-43 (adószám felfüggesztve: 2011.11.22.) 1184 Budapest, Gyöngyvirág utca 13. 167 373 000 128 164 000
PATAK-BAU Építőipari, Kereskedelmi, Vendéglátó, Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft. asz: 13552057-2-10 (adószám felfüggesztve: 2010.10.30.) 3293 Visznek, Újvilág u. 5. 161 986 000 158 312 000
Cunning Car Rent Szolgáltató Kft. asz: 12537697-2-42 (adószám törölve: 2010.12.28.) 1085 Budapest, József krt. 36. 159 375 000 157 318 000
TRIPTREX Kereskedelmi- és Szolgáltató Kft. asz: 13965260-2-08 (adószám törölve: 2009.09.11.) 9023 Győr, Mészáros Lőrinc u. 13/F. 155 294 000 133 658 000
Istella Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.  asz: 14703359-2-41 1042 Budapest, Virág utca 39. fszt. 1. 152 817 000 107 765 000
HOUSE OF LORD'S Ruházati Kis- és Nagykereskedelmi Kft. asz: 11865872-2-41 (adószám felfüggesztve: 2010.06.15.) 1021 Budapest, Kuruc utca 4. 151 833 000 145 356 000
HKM 2001 Vendéglátó és Kereskedelmi Kft. "v.a." asz:12750630-2-13 2440 Százhalombatta, Gesztenyés u. 17. 2. em. 6. 151 563 000 146 325 000
Adorján Gyöngyi Bernadett 1119 Budapest, Andor utca 9/A 7. emelet 23. ajtó 149 128 682 137 559 340
TOMKA SECURITY Szolgáltató Kft. "v.a." asz: 14487567-2-07 2422 Mezőfalva, Pálinka sor 2750/001. 136 957 000 93 464 000
SPIN CONCEPT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 13870315-2-14 (adószám törölve: 2011.05.10.) 8707 Pusztakovácsi, Kürtöspuszta 8. 136 137 000 104 153 000
BRANDLINE Kereskedelmi Kft. asz: 13713733-2-41 1037 Budapest, Hunor utca 52-54. 135 108 000 124 297 000
HUNGAROLÍZING AUTÓCENTRUM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft."v.a." asz: 13589910-2-43 1211 Budapest, Kossuth L. u. 62. 132 575 000 119 205 000
SA-RO-NER Biztonsági Kft. asz: 12617861-2-11 2800 Tatabánya, Győri út 16/B. 131 159 000 124 244 000
GemSoft Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 22751168-2-42 (adószám felfüggesztve: 2011.11.21.) 1085 Budapest, József krt. 69. 127 169 000 70 926 000
OFFICELEADER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "v.a."  asz: 13730910-2-41 1134 Budapest, Gidófalvy Lajos u. 33. 127 066 000 113 541 000
Venus-Gold Szolgáltató Kft. asz:14483185-2-03 (adószám törölve: 2011.11.25) 6211 Kaskantyú, I. tanya 21. 126 472 000 104 268 000
VOLVÁR Számítástechnikai kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 14250741-2-42 1156 Budapest, Sárfű u. 3. fszt. 1/A. 116 544 000 64 442 000
WILSTONNE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 23117853-2-42 (adószám törölve: 2011.09.07.) 1087 Budapest, Kőbányai út 21. 116 112 000 62 961 000
"Timber-tree" Faipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "v.a." asz: 12884982-2-13 (adószám törölve: 2009.09.22.) 2370 Dabas, Csokonai u. 6. 115 051 562 112 257 294
ROTANCO LIMITED magyarországi kereskedelmi fióktelepe "v.a" asz: 22267096-2-05 3519 Miskolc, Imreh Zs. u. 4. 113 668 000 111 192 000
"IN-DA NET" Szolgáltató Kft. asz: 13475587-2-04 (adószám törölve: 2010.04.03) 5552 Kardos, Kardos dűlő 31. 113 038 000 91 199 000
M&C Marketing Tanácsadó Kft. "v.a." asz: 10974434-2-12 3100 Salgótarján, Faiskola utca 17. 110 576 000 103 565 000
KALDI-SÁNSON Kft. asz: 14284704-2-09 (adószám felfüggesztve: 2011.06.10.) 4033 Debrecen, Kinizsi u. 100. 110 104 000 69 403 000
ERGE-HUNGÁRIA Elektronikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 12543575-2-43 (adószám felfüggesztve: 2011.07.13) 1113 Budapest, Villányi út 60. 109 372 000 94 979 000
FLYING START 2008 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 14513660-2-41 1052 Budapest, Váci u. 30. 109 208 000 54 604 000
UNIÓ PROFIT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz: 14379460-2-13 2724 Újlengyel, Kossuth Lajos u. 112. 106 586 000 72 070 000
BRG BAU Ingatlanforgalmazó, Építőipari és Szolgáltató Kft. asz: 135250212-2-13 (adószám felfüggesztve: 2011.11.04.) 2220 Vecsés, Dózsa Gy. utca 1. 104 923 000 90 604 000
INTER-GENERAL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. asz:11830935-2-08 (adószám törölve: 2010.09.24.) 9028 Győr, Jereváni út 38., fsz. 4. 101 070 000 92 486 000
KALDI-SÁNSON Kft. asz: 14284704-2-09 (adószám felfüggesztve: 2011.06.10.) 4033 Debrecen, Kinizsi u. 100. 100 622 000 57 623 000
Fu Bingqi 1188 Budapest, Égerfa utca 6. 76 176 876 67 196 397
Bakos Csaba 1152 Budapest, Szilas park 6. 3. ajtó 58 377 138 52 731 876
Majoros Mihály 5920 Csorvás, Tanya 21. 58 231 115 55 230 173
Tóth Gábor 1149 Budapest, Róna utca 99. A lépcsőház 1.emelet 6. ajtó 55 897 454 53 175 510
Lasanczné Hadobás Andrea asz: 72784125-1-30 3262 Markaz, Júlia-dűlő u. 2. 45 581 154 41 605 473
Zsikai Tibor Imre 2132 Göd, Árpád u. 33. 45 074 608 41 421 552
Tomasits István Tamás asz: 54789492-2-40 8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 22/B. 3/11. 33 947 654 28 149 507
Tamáskovics József asz: 41797231-2-43 (adószám felfüggesztve: 2011.10.11.) 1115 Budapest, Fraknó utca 14/A 31 057 354 28 896 051
Sipulla Zoltán József 5000 Szonok, Szapáry u. 16. fsz. 5. 31 050 493 29 575 311
Mága Zsoltné 3294 Tarnaörs, Széchenyi István út 53. 29 902 366 28 113 684
Holl István 1202 Budapest, Rozsnyó u. 9. 29 477 000 27 330 000
Kovács Róbert 8355 Vindornyaszőlős, Kossuth Lajos u. 68. 28 620 017 25 276 605
Dr. Hudvágner Tamás 8200 Veszprém, Dugovics u. 33. 2. em. 1. 28 390 379 21 936 667
Mohácsi József 4118 Mezőpeterd, Bem József u. 56. 26 993 000 17 510 626
Nikolics Tibor 7693 Hird, Szathmáry György utca 18. 26 130 481 23 080 962
Fegyveres Attila Péter 1182 Budapest, Üllői út 645. 25 718 406 25 374 272
Lakatos József János asz: 62066978-2-25 3792 Sajóbábony, Gárdonyi Géza u. 9. 25 093 627 21 838 674
Nagy Sándor 4025 Debrecen, Piac u. 1-3. II/23. 24 373 274 0
Danyi László 9171 Győrújfalu, Rákóczi u.18. 24 241 952 23 888 714
Keller Attila 7626 Pécs, Felsőbalokány utca 1.
D. lépcsőház 1. emelet 27. ajtó
22 767 437 21 349 394
Gál Péter 40149264-1-42 1144 Budapest, Gvadányi u. 52-54. 5/120. 21 549 636 20 838 947
Ötvös István Dénes 1052 Budapest, Semmelweis utca 23. 2. emelet 17. ajtó 21 449 883 17 198 936
Harsai Attila 8900 Zalaegerszeg, Gazdaság u. 68. 20 473 000 18 926 359
Kövér Zoltán 8360 Keszthely, Zrínyi M. u. 7. 1.em. 1. ajtó 19 399 483 19 125 172
Mezei Szilvia 1095 Budapest, Gát utca 24-26. 1. emelet 15. ajtó 18 847 988 17 096 277
Csák Imre 1114 Budapest, Orlay utca 8. 2. ajtó 18 399 694 13 041 367
Burom Péter 3600 Ózd, Nemzetőr u. 11. 9/2. 17 628 129 16 884 681
Gömze Andrea 3700 Kazincbarcika, Kazinczy Ferenc tér 8. fsz./2. 17 550 547 15 034 670
Fazekas József 5100 Jászberény, Dózsa Gy. út 26. 17 320 005 16 080 234
Márffy Attila László asz: 63153433-2-39 8182 Berhida, Rezeda u. 17. 17 229 759 15 908 609
Asztalos Péter asz:58006861-2-26 6900 Makó, Károlyi M. u. 2 1/4. 16 126 333 15 621 212
Szántó Lászlóné 4002 Debrecen, Bellegelő-kert 20/B. 14 509 515 13 783 330
Takács Károlyné 4524 Ajak, Petőfi út 24. 13 967 055 1 671 910
Sipos András János 5700 Gyula, Pósteleki utca 46. 2/9. 13 278 271 9 239 049
Nagy Tamás 3060 Pásztó, Régi vásártér u. 43. 13 242 466 0
Urbán Gábor 3871 Méra, Kézsmárk út 33. 13 166 994 11 346 843
Takács Károly 4524 Ajak, Petőfi út 24. 12 997 520 1 588 846
Bolla László 8000 Székesfehérvár, Ipoly u. 80. 12 654 953 11 866 702
Bolláné Bányóczki Krisztina 8000 Székesfehérvár, Ipoly u. 80. 12 605 541 11 834 521
Mága Richárdné 3294 Tarnaörs, Móricz Zsigmond út 4. 12 484 000 12 265 000
Plótár Ferenc 8380 Hévíz, Kisfaludy utca 31. 12 159 322 12 094 640
Kertész László 7700 Mohács, Garai utca 5. 11 966 000 8 775 000
Szabó Bernadette 6900 Makó, Bajcsy-Zsilinszky lakótelep  A3 épület, A lépcsőház 1. ajtó 11 570 159 11 156 488
Vincze József  asz: 49950607-2-33 (adószám felfüggesztve: 2011.06.07.) 2255 Szentlőrinckáta, Ady Endre u. 3 11 524 882 9 756 679
Szabó Lászlóné 1155 Budapest, Rákos út 94. 7.emelet 45. ajtó 11 412 439 11 246 760
Porpáczy Andrea Tünde 9700 Szombathely, Kisfaludy Sándor u. 72. 11 410 898 9 533 201
Máté Rita 2654 Romhány, Köztársaság tér 7. 11 156 467 0
Nagy Sándor 2424 Előszállás, Balatoni út 10. 11 040 395 10 471 626
Tóth András 3443 Mezőnagymihály, Keresztesi u. 1. 10 830 249 9 996 673
Szijártó Róbert asz: 53481933-2-38 9751 Vép,Vasút u. 5. sz. 10 638 818 9 543 121
Szaniszló Gábor  asz: 63469408-2-25 3643 Dédestapolcsány, Dózsa György u. 18. 10 491 322 9 915 045
Forgács Éva 2800 Tatabánya, Komáromi u. 31. 1. em. 8. 10 479 380 9 972 374
Bombicz János asz: 73185873-1-25 3700 Kazincbarcika, Herbolya régi telep 31/2 10 061 725 9 194 793
Mikó István Gábor 8000 Székesfehérvár, Béla u. 16. 10 016 429 9 539 783


  • Vennék
  • Hírek