Szükség van nemzeti légitársaságra?

2012.02.02. 18:53

Az Ernst and Young felmérése szerint az állampolgárok többsége úgy ítéli meg, hogy az államnak szüksége van stratégiai cégekre, így nemzeti légitársaságra is, mondta Bindics Judit, az Ernst and Young államigazgatási üzletág igazgatója csütörtökön.

A nemzetközi tanácsadó cég szakértője a Malév sorsával, illetve egy esetlegesen később megalapítandó légiközlekedési vállalat jövőjével kapcsolatban nyilatkozott. A társaságnál világszerte több mint kétezren foglalkoznak ezzel az iparággal. A 24 országra és 12 ezer megkérdezettre kiterjedő felmérésben arra is választ kerestek, hogy az állam lehet-e jó gazda egy stratégiai jellegű cégben, és azt is megvizsgálták, hogy az adott ország lakossága szerint szükség van-e stratégiai állami vállalatokra, közölte Bindics Judit.

Az egyes országokban a válaszadó állampolgárok többsége szerint (Magyarországon 69 százalék vélekedett így) szükség van állami tulajdonú cégekre a stratégiai iparágakban, így például az energiaellátás, a közművek vagy akár a légiközlekedés területén. Az igazgató hangsúlyozta: az állam is jól működtethet egy-egy adott céget, minden az irányítási modelltől függ. A lényeg az, hogy a cég vezetésében a felső vezetés feladatait kellően és világosan körülhatárolják, a menedzsment egyes tagjainak feladatait, hatásköreit és felelősségi viszonyait minél részletesebben megfogalmazzák, valamint hogy a vállalatvezetési struktúra minél átláthatóbb legyen, mutatott rá Bindics Judit.

Az átlátható és világosan definiált irányítási modellre, valamint az egyértelmű stratégiai célok megfogalmazására a Malév esetében is szükség lett volna, tette hozzá. Szólt arról is, hogy a világ légitársaságai közül több is gondban van, finanszírozási problémákkal küzd. Főleg Észak-Amerikában és Európában sok cég gazdálkodási nehézségekkel néz szembe. A térségben a cseh légitársaságnál, amely szintén állami tulajdonban van, 2010-ben indítottak átstrukturálási programot, mert ez a légitársaság is jelentős veszteségeket szenvedett el.