Több használt autó jött az országba, mint új

2012.02.06. 06:47

Belehúztak a használtautó-importőrök, így az elmúlt év utolsó negyedében már több másodkézből származó, külföldről behozott személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, mint ahány új járműre rendszám került. A 11 300 új kocsira 12 300 használt jutott − értesült a Napi Gazdaság piaci forrásokból.

Az utolsó negyedév fejleményeivel együtt 2011 egészében a DataHouse adatai szerint több mint 31 ezer "second hand" autót helyeztek forgalomba, szemben a 45,1 ezer darabos újautó-regisztrációval. Tavaly így 6 új autóra 4 használt jutott, míg 2010-ben 7:3, 2009-ben pedig (nagyobb újautó-piac mellett) 8:2 volt ez az arány. Mindez azt is jelenti, hogy az újautó-piacról kiszorult magánvásárlók a viszonylag fiatal, alig használt(nak mondott), korábban külföldön futott kocsik felé fordultak.

A negyedik negyedévi növekedés látszólag ellentmond annak a korábbi prognózisnak, amely a használtautó-import jelentős lassulását jósolta, részben a végtörlesztés miatti keresletcsökkenésre, részben pedig a látványosan gyengülő forint drágító hatására hivatkozva. A magyarázat az lehet, hogy bár a valós behozatal tényleg fékeződött, a megelőző hónapokban beérkezett nagy mennyiségű autó jó részének forgalomba helyezése az év végére csúszott. Az új autók forgalomba helyezési statisztikáját viszont az torzította, hogy sokan az év végén vásároltak, de a rendszám − a kedvezőbb regadó miatt − csak januárban került a kocsira.

Használtautó-import
 
2009 2010 2011
KSH 12 700 17 200 n. a.*
DataHouse 15 500 17 700 31 300

Elképzelhető, hogy a korábban behozott autók regisztrációja húzta fel a negyedik negyedéves statisztikát, miközben az import valójában már csökkent az év utolsó hónapjaiban a magas euró/forint árfolyam miatt − vélekedett a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke. Fojt Attila szerint kettős hatás érvényesült: voltak, akik megvárták a regisztrációval a kedvezőbb, 2012-es tételeket, míg mások ezzel nem törődve inkább az átírási és a biztosítási költségek, illetve az áfa januári növekedése előtt forgalomba helyeztették autójukat.