A Nokia is a nagy leépítők sorában

2012.02.08. 12:19

Rossz napok járnak a magyar munkavállalókra. Múlt héten a Malév csődje miatt dőlt el: elveszítheti az állását mintegy kétszáz pilóta és több ezer más munkakörben lévő dolgozó, most szerdán pedig a komáromi Nokia gyár jelentette be: 2300 dolgozójától válna meg év végéig.

Az utóbbi években számos hasonló nagy elbocsátás volt Magyarországon. A nehéz idők a bankszektort tépázták meg leginkább, tavaly legalább 400-an, három év alatt pedig mintegy négyezren veszítették el állásukat. Tavalyi a legnagyobb leépítés a Raiffeisen Banknál történt, itt mintegy 210 fővel csökkent a bank alkalmazottainak száma. A második legnagyobb leépítés a K&H Banknál volt, ahol 146 fővel csökkent dolgozók száma. Jelentős leépítés volt az év során a CIB Banknál és az FHB Banknál is. A banknál 146 fővel, az FHB Banknál 118 fővel csökkent az alkalmazottak száma. Idén januárban az Erste Bank 307 dolgozóját bocsátotta el.

Leépít a ISD Dunaferr is, ott a szellemi dolgozók 15 százalékától válnak meg, négyszáz dolgozót küldött el a GE magyarországi fényforrás üzletága. A Flextronics Zalaegerszegen decemberben a bérmunkaszerződéssel foglalkoztatott dolgozóinak egy részétől vált meg, a pécsi Elcoteq nyáron 680 fős létszámleépítést jelentett be. Legutóbb az E.On német energetikai óriáscég közölte, hogy megszüntet 11 ezer állást, ebből 6 ezret Németországban, 5 ezret pedig külföldön. Hogy a leépítés hány magyar munkavállót érint, arról egyelőre nincs információ (lehet, hogy egyet sem).

Nehéz hónapokat jeleznek előre a vendéglátóipar munkáltatói is, ötödével többen vannak, akik leépítést terveznek 2012 első negyedévében, mint egy évvel korábban voltak. A tavalyi utolsó negyedévhez képest a legnagyobb visszaesés a nagy- és kiskereskedelemben várható.  A legerősebb elbocsátási szándékról az építőipar munkaadói nyilatkoztak. Az építőiparban a munkaerő-piaci mutató mínusz 27 százalékponton áll. Ebben a szektorban a megkérdezettek 33 százaléka elbocsátásra készül.