Feljelenti a Wizz Airt a Ryanair

2012.02.14. 12:50 Módosítva: 2012.02.14. 13:54
A Ryanair uniós vizsgálatot kér közvetlen budapesti versenytársa, a Wizz Air ellen – szerintük ugyanis nem európaiak tulajdonában van a társaság. Állítják: kaptak kedvezményt a reptértől, tényleg a kettes terminálra repülnek, és tárgyalnak állami támogatásról. A Wizz Air délután elutasította a vádat.

A Wizz Air megszegi a tulajdonosi viszonyokkal kapcsolatos európai szabályokat, amelyek a légitársaságokra vonatkoznak, mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Ryanair vezérigazgató-helyettese, Michael Cawley. Az uniós légügyi előírások szerint minden, az EU-ban működő légitársaság tulajdonosainak többsége uniós kell hogy legyen, az EU-n kívüli maximális tulajdonhányad 49 százalék lehet.

A Ryanair szerint ez az arány a Wizz Airnél magasabb, vagyis a cég tulajdonosainak többsége nem uniós állampolgár vagy az EU-ban székhellyel rendelkező szervezet, ezért kezdeményezik az eljárást. (Az uniós limit miatt kellett korábban, a Malév orosz időszakában névleg két magyar magánszemélynek a részvények 51 százalékát birtokolnia.) Ez tehát nagyon komoly vád, ami ha bebizonyosodna, akkor a Wizz Air semmilyen európai uniós városba nem repülhetne.

Kutakodtak a Wizz Air után

Az uniós vizsgálatot azért kérik, mert „jó okunk van feltételezni, hogy nem európaiak a többségi tulajdonosok”. Ehhez bemutattak egy ábrát, amely szerint máltai székhelyű holdingok tulajdonában van a versenytárs. A Wizz Air mérlege egyébként szerintünk nem a realitásokat tükrözi. Emellett „Oszkó Pétertől sem lesz magyar légitársaság a Wizz Air” – mondta Cawley, aki közölte azt is: nyomoztak a Wizz Air után, aminek hétfőre lett meg az eredménye.

Cáfol a Wizz Air

"A Ryanair állítása a Wizz Air tulajdonosi struktúrájával kapcsolatosan - számos egyéb állításához hasonlóan - nem felel meg a valóságnak.

Egy korábbi Ryanair bejelentés nyomán 2010-ben az Európai Bizottság az EU-törvényeknek megfelelőnek találta és elfogadta a Wizz Air tulajdonosi struktúráját. A tulajdonosi struktúra azóta sem változott. A társaság részvényeinek 96%-át EU-állampolgárok birtokolják.         A Wizz Air továbbra is arra fókuszál, amihez a legjobban ért: eljuttatni utasainkat a célállomásra megfizethető áron." - adta hírül a társaság délutáni közleményében.

A nyomozásuk eredménye, hogy a Wizz Air Holdings (amelynek két leányvállalata a magyar és az ukrán légitársaság) egy máltai bejegyzésű cég tulajdona, amitől négy, egyaránt máltai tulajdonosi szinten keresztül lehet eljutni a legfelső szinthez, egy Stuart Blackburn nevű személyhez. A Ryanair szerint ő valójában nem európai tulajdonosokat képvisel. „Ha ez nem igaz, a Wizz öt perc alatt megcáfolhatja. De nem fogják tudni” – mondta Cawley.

Igenis kaptak engedményeket

A Budapest Airport a múlt héten azt közölte: a Ryanair-vezér korábbi bejelentése ellenére nem adtak kedvezményeket az ír cégnek (az Index megtudta, Michael O'Leary egyebekben is blöffölt). Michael Cawley most azt mondta: igenis a kettes terminálról fognak repülni, és igenis komoly engedményeket kaptak a Budapest Airporttól. Kedvezményes elbánásban ugyan nem részesülnek, de olcsóbban használhatják a Malév-csőd miatt most alacsonyan kihasznált kettes terminált.

Arról, hogy az állami támogatásról blöfföltek-e – a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója lapunknak a múlt héten azt mondta, csak öt járattal kapcsolatban van közös marketingről megállapodás –, azt mondta: „már volt egy megállapodásunk a Magyar Turizmus Zrt.-vel a korábbi, öt útvonalas tervünk kapcsán. De folyamatban vannak a további tárgyalások az új útvonalakra is”. Az MT Zrt.-nél viszont pénteken azt mondták kérdésünkre, hogy nem folytattak és nem folytatnak újabb tárgyalásokat az ír fapadossal.

A Ryanair működéséhez infrastrukturális változástatásokra van szükségünk a reptéren, ehhez a kormány beleegyezésére is szükségünk van, mondta a vezérigazgató-helyettes, bár arról nem közölt részleteket, ezek milyen jellegű változtatások lennének. „Ezek remélem pusztán formalitások lesznek” – mondta a várt kormányzati beleegyezésről Cawley.

Ezer ingyenjegy ma

A Ryanair egymillió eurós marketinghadjáratba kezd Magyarországon. Ennek keretében kedden – Valentin-napra hivatkozva – 1000 ingyenjegyet osztanak szét ma négytől a Westend első emeletén azoknak, akik viselnek valami kéket. Pénteken az első járat indításakor pedig bikinis Ryanair-lányokat hoznak majd a reptérre. A vezérigazgató-helyettes elégedett az eddigi eredményeikkel: „két hét után 45 ezer foglalás kitűnő kezdet, azt fontolgatjuk, hogy tovább bővítjük az itteni bázisunkat”.