Natália
2 °C
5 °C
Index - In English In English Eng

Bokros is lehetne Orbán minisztere

2012.02.21. 06:54 Módosítva: 2012.02.21. 07:43
Volt-e gazdaságpolitika egyáltalán az elmúlt majdnem két évben, vagy sem, és ha volt, volt-e benne rendszer, még ha őrült is? Lesz-e magyar államkapitalizmus, és ha igen, az aberrált lesz-e? Kilépünk-e a közeljövőben az Európai Unióból, lélektársa-e a fideszes vállalkozó a Jobbik-hívőnek, és hogyan lehet megzenésíteni Parti Nagy Lajos verseit? Érdeklődő rendszerkritikusok zsúfolták tele hétfőn a Kossuth Klubot, hogy megtudják a választ. Ha nem ültek végig négy órát, akkor is megtudhatják: nem volt, vagy talán mégis, de rossz. Lesz és talán az lesz. Aligha; eléggé; édes-savanyú kínai mártásként.

Hogy ellehetetlenítették a magánnyugdíjpénztári rendszert; hogy közvetett népnyúzás van és korlátozatlan önkény; hogy a nyugdíjpénztári intézkedések azt mutatják, itt bármit meg lehet csinálni a magántulajdonnal; hogy Matolcsyban eldőlt a borjú; hogy nem elég a nyugdíjpénz, amit egyébként úgyis eltapsolnak; hogy már az Alkotmánybíróságra sem lehet számítani; hogy veszélyben a jegybank függetlensége.

Ilyesmikről beszélgettünk Bokros Lajossal és Várhegyi Évával, amikor legutóbb találkoztunk. Márminthogy persze csak ők beszélgettek, én a hallgatóságnak a soraiban foglaltam viszonylag magas arányú helyet, voltam oszlopos tag mintegy.

Mindez tizenöt hónapja történt.

Hát, nem vagyunk sokkal előrébb – kezdhettük, vagyis kezdhették volna akár így is. Pontosabban, ha előrébb is vannak, főleg azért, mert már sokkal kisebb arány voltam a hallgatóságban; a Kossuth Klub nagytermét vagy mijét százötven-kétszázan, vagyis politikai dioptriától függően tizenöt-húszan, illetve ezerötszáz-kétezren töltötték meg. A zsúfolt terem sarkába, a konnektor közelébe passzírozva volt egy futó érzésem, amikor pótszékeződtek befelé az emberek, hogy ennyien eldönthették volna a püspökladányi időközi választást már az első körben.

Ahol közmunka van, ott közmunkás es van

„Sokan vannak a rendszerkritikusok. Lehet, hogy még nem elegen, de egyre többen leszünk” – szúrt szemet a tömeg Majtényi Lászlónak, az est házigazdájának is. A rendezvényt az ő köszöntője, valamint Presser Gábor és Parti Nagy Lajos esztrádműsora vezette fel, utóbbi verseihez előbbi írt zenét, abból lett könyv és cd, abból lett most könyv- és cd-bemutató, ésatöbbi. Aki olvasott egy Parti Nagyot, az olvasta mindet, hallottam egyszer egy házibuliban, a konyhában, az üres borospalackok közé zárt egyetemista bölcsességek méhében. És hát igen, ismerős effektek jönnek, mondhatjuk úgy is, stíluselemek, „volt eccör a magyarok országába, hogy nem volt munka, csak közmunka”, és „ahol közmunka van, ott közmunkás es van, terem, mint a nyű, terem dögivel”, és „két nyugdíjnyalka rendőr hozta a levelet, hogy menni köll, oszt jó' van”, ilyesmik alapozták meg Bokros, Várhegyi és hozzájuk most betársult Felcsuti Péter volt bankszövetségi elnök beszélgetését.

Amit Majtényi azzal vezetett fel, hogy a simplicity, Matolcsy Györgynek egyik kedvenc szava, szóval a simplicity együgyűséget és ötletszerűséget, míg az unortodox gazdaságpolitika magyarul alkotmányellenest, alkotmánysértőt jelent.

Kicsit féltünk, hogy ekkortól annyira lesz változatos a program, mintha Selmeczi Gabriellával beszélgetne Rákay Philip a nyugdíjvédelmi programról, de nem ez történt. Bár a három közgazdász érezhetően annyira van jó véleménnyel az Orbán-kormányról, hogy az IMF adja a másikat, több ponton eltért a véleményük arról, hol és mit és hogyan rontott el az Orbán-Matolcsy tengely.

Szinte csak abban a részletkérdésben értettek egyet, hogy a kormányzati intézkedések közvetlen gazdasági hatása mellett súlyos probléma a befektetői-üzleti bizalomra gyakorolt hatása is. „A kormány valóban forrásokhoz szeretne jutni, ezt mások vagyonának megsarcolásával szeretné elérni, de közben forrásokat szűkít, elveszíti a gazdaságpolitikai szereplők bizalmát” – mondta még a beszélgetés elején Majtényi László. A mai gazdaságtudományban a bizalmi, lélektani tényezők nagyon fontosak, a mostani körülmények között nem várható más, mint hogy a magyar gazdaság a következő években vegetálni fog, rímelt erre Felcsuti. „Itt bizalomrombolás van, így annyi eredmény sem érhető el, amennyit a kormány magától vár”, például az évi százezer munkahely vagy az egyensúly javítása, tette hozzá Bokros.

Ortodox helyett heterodox

Aki egyébként azzal kezdte a beszélgetést, hogy védelmébe vette az unortodoxiát. Mert az még nem rossz, ami nem ortodox – ugrott elő a klub egy sötét sarkából az 1995-ös énje. Felidézte, hogy annak idején neki pénzügyminiszterként kemény csatát kellett vívnia, hogy meggyőzze a Valutaalapot: érdemes nem ortodox eszközöket, úgynevezett jövedelempolitikai intézkedéseket is alkalmazni a csomagban, és ahhoz érdemes megnyerni a társadalom támogatását.

„Egy évig tartott, amíg meggyőztük az IMF-et, ortodox helyett heterodox gazdaságpolitika kell, és megéri a fáradtságot, ha megvan a társadalom bizalma. 1995-1996 fordulóján 11 százalékos reálbércsökkenés volt, a magyar társadalom ezt elfogadta” – érzékeltette: lehetett volna ilyennel operálni most is. „Az a lépés nagyon pozitív hatással járt, nem a magyar társadalom ellen, hanem azzal karöltve lehetett a stabilizációt megvalósítani” – idézte fel a dicső múltat, hozzátéve: – Most viszont csak ésszerűtlen, szakszerűtlen és becstelen a gazdaságpolitika”.

Felcsuti gyorsan illúziót rombolt. „1995-ben az történt, hogy elvitte a balhét az alkalmazotti réteg”. Megjegyezte: a mostani helyzet nem hasonlítható össze az akkorival, vagyis csak annyiban, hogy minden válságkezelésnél ki kell fizetnie valakinek annak költségét.

A volt bankvezér nem sokkal később az egy pillanatig már az Európai Unióból kilépés lehetőségét vizionáló Várhegyi Évával is vitába került. Nemcsak arról, hogy kilépünk-e, mert a közeljövőben aligha: „Nehéz elképzelni, hogy Magyarország képes lenne boldogulni az EU-n kívül”, bár Majtényi szerint viszont a ma hatályos jogrenddel be sem tudnánk lépni az unióba. Hanem arról is, hogy volt-e itt, és ha igen, milyen gazdaságpolitika. Várhegyi szerint másfél éve nincs gazdaságpolitika – mellesleg az első Orbán-kormány volt minisztere, Chikán Attila is utalt erre a lapunknak adott interjúban –, sőt, semmilyen ésszerű szakpolitika sincs.

„Ez egy autokratikus rendszer, amibe nem fér bele nemcsak a gazdaságpolitika, hanem például az ésszerű oktatáspolitika sem”, így aztán Várhegyi szerint Matolcsy helyett Bokros vagy Surányi is ülhetne ott, hiába tudnak egyébként jó gazdaságpolitikát csinálni, ebben a közegben nekik sem sikerülne. Felcsuti szerint viszont, ha „őrült beszéd is, de van benne rendszer”, mármint abban, amit a kormány csinál: az nem volt butaság, hogy meg kell osztani a terheket, de az, ahogyan a terheket megosztották, „az egy tragédia, kontraproduktív, saját céljaikat sem szolgálja”.

Persze ha autokrácia van, akkor államkapitalizmusnak is kell lennie – vagy mégsem, ami, ha van, nem jó – vagy mégis.

Az állami tulajdon kérdését Majtényi hozta fel először, bár amikor ott tartott, hogy „a magyar gazdaságban nem lehet áttérni az államkapitalista útra”, Bokros olyan fejet vágott, mintha most Presser kínai édes-savanyú mártásokat idéző dallamaira kellett volna táncolnia. Vagy felkérték volna, hogy tényleg legyen az Orbán-kormány tagja.

Várhegyi szerint csak azért nem lesz magyar államkapitalizmus, mert bár a törekvés megvan, a pénz nincs meg erre, Felcsuti azt mondta, hogy nálunk az állam és a piac egyfajta aberrációját látjuk. „Az állam szerepe újraértékelődik a válságban, ez nem magyar sajátosság, de az biztos, hogy ezt senki nem úgy értelmezi, mint mi, ilyen felfogás talán még Ázsiában is túlzás lenne, de Európában egészen biztosan az”.

Ha a külföldit elűzzük, nekünk jobb lesz

Bokros viszont ismét borítja a papírformát, nem döngöli földbe az államkapitalizmust, „ez adott esetben egy nagyon vonzó és sikeres alternatíva lehet”, és jön a kínai mintagazdasággal, a tíz százalék körüli növekedéssel. Bokros szerint „a válság sújtotta nyugat civilizációja szempontjából az egyik legfontosabb kérdés: a kínai modell nem sikeresebb-e”, és az, hogy követői is vannak, ilyen az „oligarchikus zárvánnyá összeállt” orosz modell, de Magyarországon is van ilyen vágy.

Innen már nincs messze az az újabb vitát kiváltó kérdésfelvetés, hogy a magyar kormány kulturális koalícióban van-e a Jobbikkal – „politikai koalíció nincs, de ha kell, 2014-ben három óra alatt megcsinálják” –, ahogy Bokros látja, vagy sem, ahogy Felcsuti. Utóbbi azzal érvel, hogy „élethalálharc van a két párt között, amit elfed, hogy a Fidesz ideológiai engedményeket tesz, de értékrend-közösség nincs”, erre Bokros azt mondja: a Fidesz mögött olyan vállalkozók vonulnak fel, akik úgy gondolkodnak, mint a Jobbik, mert az ő gazdaságfilozófiájuk lényege, hogy a gazdaság nullösszegű játék, ha a külföldit elűzzük, nekünk több, jobb lesz.

És hogy mitől lesz nekünk, mármint a nemzeti együttműködés tízmilliójának jobb, vagyis mi az, ami egyáltalán dicsérhető a kormány gazdaságpolitikájából?

„A gazdaságpolitikában nem sok dicsérnivaló van, de vannak olyan törekvések, amik mindenhol foglalkoztatják a kormányokat. Ilyen a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele, a munkavállalói privilégiumok lazítása. Ez gazdaságpolitika értelemben helyes, de ahogy ezt csinálják, az egy dráma” – simogat és korbácsol egyszerre Bokros. Felcsuti Péter pedig úgy érzi, az új árfolyamgát-rögzítés is olyan lépés, „ami az én erkölcsi érzékem szerint rendben van”.