Nem csökkent tovább a fogyasztás

2012.02.24. 09:47

2011 decemberében a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a növekedésben a bútor és műszaki cikk üzletek 9,2 százalékkal növekvő forgalma volt a meghatározó. Az év egészében a kiskereskedelemben 7,9 ezer milliárd forint értékű volt a forgalom, 2010-hez képest a forgalom volumene lényegében nem változott, közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly decemberben a várakozásoknál enyhén gyorsabban, 1,5 százalékkal nőttek a kiskereskedelmi eladások az egy évvel korábbihoz képest, míg 0,1 százalékkal nőttek a novemberihez képest. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy véli, az igen szerény növekedés bázishatásnak, illetve az áfa emelés előtti előrehozott vásárlásoknak is köszönhető, amire a januári áfa bevételek megugrása is utalt. Az élelmiszer eladások stagnáltak, míg a nem élelmiszer eladások 4,3 százalékkal nőttek, ezen belül kiemelkedő növekedés volt a bútor, műszakicikk, ill. iparcikk jellegű vegyes termékek értékesítésében. A tavalyi év egészében jelképes mértékben, 0,2 százalékkal nőttek a kiskereskedelmi eladások. "A kiskereskedelem tavalyi stabilizálódása után a kormányzati megszorítások és adóváltozások hatására idén újra visszaesésre számítunk, ami elérheti az 1,5 százalékot" - véli elemzésében Suppan.

2011 egészében a legdinamikusabb növekedés az összes forgalomból kisebb súlyt képviselő csomagküldő hálózatban (32,2 százalék) mutatkozott, az internetes értékesítés térnyerése következtében. Az előző évinél nagyobb volumenű forgalmat értek el az illatszer- (9,1 százalék); a könyv-, újság-, papíráru és egyéb iparcikk- (4,7 százalék); a használtcikk- (3,2 százalék) valamint a gyógyszer-, gyógyászati termék üzletek (0,7 százalék).

A bútor-, műszakicikk- és építőanyag üzletek a kiemelkedő december havi bővülés (9,2 százalék) ellenére azonban 2011 egészében 1 százalékkal elmaradtak aeláző évi szinttől. Csökkent a forgalom volumene a textil-, ruházati és lábbeli üzletekben (3,8 százalékkal) és az iparcikk jellegű vegyes üzletekben (0,9 százalékkal) is.

Decemberben folytatódott az üzemanyagtöltő állomások értékesítésének csökkenése, a visszaesés 4,5 százalék volt, így az éves elmaradás mértéke 2,3 százalék lett 2010-hez képest, többek között az üzemanyagok folyamatos drágulása miatt. Az országos kiskereskedelmi forgalomból továbbra is Közép-Magyarország képviselte a legnagyobb részt, aránya 2011. harmadik negyedévben 35,8 százalék volt. A többi régió egyenként 8,9-12,2 százalékban részesedett a kiskereskedelmi forgalomból. A harmadik negyedévben Dél-Alföldön (1,6 százalék), Közép-Dunántúlon (1,0 százalék) és a Nyugat-Dunántúlon (0,6 százalék) nőtt a forgalom volumene, egy régióban stagnált, a többiben kis mértékben csökkent.

Az Eurostat február 3-án megjelent közleménye szerint - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - a kiskereskedelmi eladások az Európai Unió 27 tagállamában 2011 decemberében és az év egészében is stagnáltak, az eurózóna országaiban decemberben 1,6 százalékkal, az év egészében 0,6 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok decemberben 12 tagállamban bővülést, 10-ben csökkenést mutatnak. A térség legfejlettebb országai közül az Egyesült Királyságban 6,3 százalékkal, Franciaországban 0,3 százalékkal növekedett, Németországban 0,9 százalékkal csökkent a forgalom volumene.

Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai decemberben már ismét, 2,8 százalékkal növekedtek, éves összehasonlításban azonban 4,5 százalékkal elmaradtak az előző év azonos időszakától.