Kétmillióval kevesebb utas a Malév miatt

2012.02.26. 08:24

A Malév leállása miatt a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) utasszáma várhatóan kétmillióval marad el a tervezettől, mondta Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója. Az idén a reptérüzemeltető 9,2 millió utassal számolt, azonban a nemzeti légitársaság felszámolása miatt a Malév 1,5 millió tranzitutasa már „elveszett" a BA-nak. Bár több légitársaság is jelezte, hogy új járatokat indít, vagy bővíti kapacitását, a Malév által hagyott űrt nem pótolják teljesen, így a BA kénytelen módosítani idei előrejelzésein.

Bár még sok a bizonytalanság, de tíz olyan úticél is van, amelyre csak a Malév szállított utasokat, és amelyekre eddig más légitársaság nem jelentkezett. Ezek közé sorolta Hardy Mihály a belgrádi, szkopjei, szarajevói és a bejrúti repülőteret. Más vonalakra már több légitársaság is bejelentkezett, ezek azonban április közepétől, végétől indítják járataikat, így a február-március-áprilisi időszak mindenképpen gyenge lesz a Budapest Airportnak.

Az eddigi bejelentett légitársasági döntések alapján heti több új járatot indít Budapestről egyebek mellett a Lufthansa, az Air Berlin, a görög Aegean Airlines, a Ryanair, a SmartWings és a Wizz  
Air. Ezek a társaságok a Malév point-to-point (nem átszálló) utasainak 70-75 százalékát jelenthetik, de Hardy Mihály túlzónak nevezte a diszkont cégek által jelzett 2,5 milliót meghaladó utasszámot.

A BA azt már korábban bejelentette, hogy 20-25 százalékos, mintegy 250 fős létszámleépítésbe kezd, és számos takarékossági és költségcsökkentő lépésről is döntött, felfüggeszti például az idénre tervezett több mint 60 millió euró összértékű beruházást és fejlesztést.

A repülőtérnek a Malév-utasok elvesztésén felül további pénzügyi kiesést jelent a Malév által bérelt irodák, helyiségek, parkolók, valamint a budapesti javítóbázis kiesése. Hardy Mihály elmondta, hogy a Malév három irodaházat bérelt volna a reptéren, közülük kettő felújítását el sem kezdték, a harmadik, félig felújított iroda munkálatait pedig az új bérlő megtalálásáig felfüggesztették.

A Malév kisesése miatt néhány átalakítási munkát is el kell végeznie az üzemeltetőnek. Példaként említette, hogy a Ryanair a kettes terminálra érkezik, de az ottani gyakorlattól eltérően gyalogos beszállást szeretne, amelyet kéthetes tesztüzem előz meg.