Csődbe megy egy Malév-leány is?

2012.03.01. 17:10

A cég biztos bukását okozhatja a repülőtéri földi kiszolgálással foglalkozó Malév Ground Handling vezetése a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) szerint, mert olyan döntéseket hoz, ami sietteti a csoportos létszámleépítést. Limburger Lóránt, a Malév Ground Handling vezérigazgatója e kijelentés miatt jogi lépéseket helyezett kilátásba.

Csorba Attila, a LESZ elnöke csütörtökön a Budapesten sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "Limburger Lóránt vezérigazgató egymás után hozza a káros hatású, gyanús hátterű döntéseket, jogsértések árán is sietteti a csoportos leépítést".

Az elnök emlékeztetett a vezérigazgató korábbi kijelentésére, miszerint a Malév Ground Handling becsült értéke 1-1,2 milliárd forint. Csorba Attila közölte, hogy a Malév tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. óvatos becslése alapján a cég értéke ennél jóval több, hárommilliárd forint. Hozzátette, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működő másik földi kiszolgáló társaság, a Celebi néhány éve 10 milliárd forintért cserélt gazdát.

A LESZ elnöke elmondta, a Malév leállása után a Malév Ground Handling vezetése nem tett erőfeszítéseket arra, hogy a versenytársaktól átcsábítson ügyfeleket. A Malév Ground Handling szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben fejtette ki, hogy erre nem volt lehetősége, mert éves szerződések vannak erre a tevékenységre, s azokat már régen megkötötték.

A Malév földi kiszolgáló társaságának 750 fős létszámából 450 főt küldenek el. A LESZ javaslata szerint az elbocsátottak számát csökkenteni lehetne, ha az alvállalkozók helyett a jelenlegi alkalmazottakat foglalkoztatnák. Az elbocsátások, a menedzsment közlése szerint, mintegy 500 millió forint kiadást jelentenek, de ez jóval több is lehet - mondta Csorba Attila.

Az elnök hangsúlyozta: az évek óta nyereséges földi kiszolgáló cég megmaradása a repülőtér szempontjából is fontos, de a 750 fő alkalmazott megtartása egy új nemzeti légitársaság létrejötte, elindítása miatt is kiemelkedő fontosságú.

A szakszervezeti vezető beszámolt arról is, hogy a LESZ február 27-én munkaügyi egyeztetést kezdeményezett. Állításuk szerint a cégvezetés, a kilátásba helyezett munkaügyi konfliktus ellenére is, elzárkózik ettől. Az elbocsátottak listáján "felülreprezentáltak" a LESZ tagjai, ezen belül különösen a képviselőik. Az érdekképviselet 15 tisztségviselőjéből 12 szerepel a listán. Csorba Attila tájékoztatása szerint a lista "lefejezné" az üzemi tanácsot, a munkavédelmi bizottságot és működésképtelenné tenné a cég felügyelő bizottságát is.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy terveznek-e sztrájkot, Csorba Attila azt mondta, hogy az az emberektől függ.

Limburger Lóránt a Malév Ground Handling vezérigazgatója a LESZ sajtótájékoztatójára úgy reagált: elfogadhatatlannak tartja a személye ellen indított hadjáratot és az alaptalan rágalmazást, ezért az ügyben jogi lépéseket kíván tenni.