Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Életben tartanák a Malév két leányát

2012.03.05. 10:53

Kisebb méretben ugyan, de életben maradhat a Malév két leánycége, a földi kiszolgáló és a repülőgép-karbantartó, írja hétfői számában aNépszabadság.

A napilap úgy tudja, kormányzati szintről tudatták a cégben maradt vezetőkkel és a felszámolásért felelős személyekkel, hogy a két leányvállalat, a földi kiszolgálással foglalkozó Malév Group Handling és a repülőgép-karbantartással foglalkozó Aeroplex of Central Europe életben maradását prioritásnak tekintik.

Ennek az egyik oka az, hogy a kormányzat még számol egy budapesti központú légitársaság létrehozásával, amelynek e két vállalat lehet a szakmai bázisa, a másik pedig, hogy mindkét cég üzletrésze részben vagy egészében el van zálogosítva. Az MGH üzletrészén a Malévnak adott tulajdonosi kölcsönök fejében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, míg az ACE részvényeinek egy részén, valamint eszközeinek nagyobb hányadán a Budapest Airport jelzáloga van.

Ezt ismerve pedig egyelőre bizonytalan, hogy e cégek – mint a Malév vagyonelemei – miként nyújthatnak fedezetet a hitelezői igények kielégítésére. Nem elképzelhetetlen, hogy a mögöttük álló adósságállományok is gazdát cseréljenek, hogy tisztább legyen a társaságok tulajdonosi helyzete, és értékesíteni lehessen őket. Ez utóbbi azért lehet kulcskérdés, mert szándék és elvárás, hogy az elbocsátott Malév-dolgozók a februári, valamint a felmondási időre járó járandóságaikat megkapják, írja a lap.