A Templeton eladta magyar részvényei harmadát

2012.03.09. 23:12

Az év első hónapjában több alapkezelő is növelte a magyar részvényportfólióját, ugyanakkor a Templeton, amely korábban rendszeresen felülsúlyozott bennünket, megszabadult részvényei egy részétől, írja a privátbankár.hu Vásárolt például a Barings és a JP Morgan egyik alapja. A magyar részvények súlya ugyanakkor még általában alatta marad az irányadó indexnek.

Januárban a Baring Kelet-Európai alapjában a negyedik legnagyobb súlyú ország Magyarország volt 3,2 százalékkal Oroszország (65 százalék), Törökország (15 százalék) és a lengyelek 11,4 százaléka után. Ez azért érdekes, mert ez az alap utoljára júliusi havi jelentésében említ magyar papírokat, azóta vagy nem tartott ilyeneket, vagy csak nagyon keveset, ami az „egyéb” kategóriában láthatatlan volt. Az 1,5 milliárd eurónál is nagyobb alapnak így 49 millió eurónyi részvénye volt.

A magyar részvényeket és kötvényeket hosszabb ideje kedvelő Templeton viszont lényegesen csökkentette hazai papírjainak arányát, 5,2 százalékra. Ez még mindig felülsúlyozás, de nagy visszaesés az előző havi 7,9 százalékkal összehasonlítva.