Plázastop: eddig hét felmentés született

2012.03.12. 07:27

Eddig 23 kereskedelmi beruházás kapcsán érkezett kérelem a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a vidékfejlesztési tárca delegáltjaiból álló plázastop-bizottsághoz, ebből a testület tízet bírált el, hét esetben támogatták a beruházók kérelmét, háromban elutasították, írta hétfői számában a Népszabadság.

Az összes kérelem ötezer négyzetméter alatti kiskereskedelmi üzletre szól. A lap azt írta, az NGM nem közölte, hogy a bizottság kinek és mi alapján ad felmentést a törvény betartása alól. Ennek apropóján megjegyzik: a döntést szabályozó rendeletben nincs garancia arra, hogy ne politikai határozat szülessen.

Az Országgyűlés tavaly fogadta el a jogszabályt, amelyben 2014 december végéig moratóriumot hirdettek minden 300 négyzetméter feletti kiskereskedelmi beruházásra. A törvény szerint a plázastop alól egy tárcaközi bizottság adhat felmentést indokolt esetben.

A plázastop komoly kritikákat váltott ki a kereskedelmi és az építőipari szereplők körében is. Demján Sándor például tavaly decemberben egy rendezvényen arról beszélt, hogy ez egy „buta törvény”, ami az egyébként is nehéz helyzetben lévő magyar építőipar zsebéből évi 200-300 milliárd forintot húz ki azzal, hogy ennyi értékű beruházást lehetetlenít el, és hogy miatta a költségvetés is elesik 100-150 milliárd forintnyi adóbevételtől.