Szabolcs
20 °C
35 °C

10-20 ezerért bérelheti volt lakását

2012.03.21. 12:36 Módosítva: 2012.03.21. 12:36

Szerdán közzétette a fejlesztési minisztérium, milyen összegű lakbért kell fizetniük azoknak a nehéz helyzetbe került hiteladósoknak, akik lakásai a Nemzeti Eszközkezelőhöz kerülnek át. A minisztérium tájékoztatása szerint az erről szóló kormányrendelet alapján „kiszámítható, arányos bérleti díjak meghatározására nyílik lehetőség”.

Az Eszközkezelőnek a fizetendő lakbér alapja a lakóingatlan hitelfelvételkor megállapított forgalmi értékének 1,5 százaléka. Ezt az összeget a bérlő 12 hónapra elosztva havonta, egyenlő összegekben fizeti meg. Így egy 15 millió forint forgalmi értékű ingatlan esetében a lakbér havi 18 750, míg egy 10 millió forint forgalmi értékű ingatlannál pedig 12 500 forint lesz. A bérlő által fizetendő lakbér összege évente az előző éves infláció mértékével megegyező mértékben emelkedik majd.

Az NFM szerint a kormány a lakbérszámítás módjának meghatározásakor figyelembe vette fizetőképességét és a bérbeadó Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t terhelő üzemeltetői, fenntartói kötelezettségeket is. A kalkulált bérleti díjak olyan megoldást eredményeztek, ami „a nehéz helyzetbe került hiteladósok érdekét és az állami források ésszerű felhasználását egyaránt szolgálja” – fogalmazott az NFM.

A közlemény emlékeztet arra, hogy az állami tulajdonba került lakóingatlanokat a Nemzeti Eszközkezelő a hatékonyabb fenntartás és üzemeltetés érdekében helyi önkormányzat tulajdonába adhatja. Az ilyen lakásokat bérleti díjának mértékét „a lakástörvénnyel összhangban az érintett önkormányzatok állapítják meg” – olvasható a közleményben. Ez azt is jelentheti, hogy az ilyen, önkormányzatok által kezelt lakások bérleti díja eltérhet ettől az összegtől.

A pénzügyi felügyelet a múlt héten közölte, hogy a pénzintézetek összesen 5050, hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre március végéig a tavaly júniusban elfogadott törvény alapján. A több mint 90 napos fizetési késedelemmel érintett, jelzáloggal terhelt lakóingatlanok száma országosan meghaladta a százezret, a jogszabályban lévő kvóta szerint a két negyedévben összesen 6254 lakást jelölhettek volna ki a bankok, amelyek így átlagosan a kvóta 80 százalékát használták ki. Arról, hogy ebből hány kerül az Eszközkezelőről, a múlt héten erre a hétre ígértek tájékoztatást.