Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Kevesebb folyhat be a chipsadóból

2012.04.05. 17:41

Az eddigi befizetéseket figyelembe véve nem biztos, hogy teljesül a népegészségügyi termékadó 2012-es előirányzata - írja aNapi. Eddig 5,8 milliárd forintot fizettek be a gyártók a költségvetésbe a chipsadó tavaly szeptemberi bevezetése óta - a március 19-éig beküldött bevallások alapján - ezen a címen.

Kisebbfajta figyelmeztető jelként is értékelhető, hogy bár 2012-től kibővült a chipsadóval terhelt termékkör (bekerült a cukrozott kakaópor, az ízesített sör, az alkoholos üdítő és a szörp), illetve egyes adótételek emelkedtek, a teljes bevétel csökkent.

A kormány 2011-re ötmilliárdos bevételt irányzott elő, a 2012-es költségvetés pedig húszmilliárdos chipsadó-bevétellel számolt. A 2011-es nyomtatványcsomagokon bevallott összegek alapján a terv majdnem teljesült, 4,6 milliárd forint jött össze. Ennek bő felét az ún. előre csomagolt cukrozott készítmények után fizették be, szűk ötödét a sós snackek, az energiaitalokra mindössze 3 százalék jutott.

Bár korábban arról volt szó, hogy az orvosi béreket a chipsadóból emelik, ezt nem teheti a kormány, hisz pénzt már elköltötte a költségvetésben. Ami az idei előirányzatot illeti, az elmúlt hónapok átlagértékeivel számolva (kiszűrve az adó bevezetése előtti készletezés okán igen gyengére sikeredett tavaly októberi adatot) előfordulhat, hogy pármilliárdos elmaradással zárul majd 2012.

Az 1,3 milliárd forintot alig meghaladó egyhavi átlaggal kalkulálva 12 hónapra kevesebb mint 16 milliárd forint jön össze. Ezt persze a nyári időszakban várhatóan meglóduló ízesítettsör-, üdítőital- és szörpfogyasztás felfelé módosíthatja, miközben a tavalyinál magasabb áfa lefelé mutató kockázatot jelenthet. Igaz, mindez nagyítón át is alig látszik majd a 2012-es büdzsé 6 829 milliárdos bevételi főösszegéhez képest.