Sztrájkolnak a Metro dolgozói

2012.04.06. 12:46

Demonstrációt tart pénteken a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a Metro Kereskedelmi Kft. budaörsi áruházánál a bérkompenzáció elmaradása miatt. Buday Pálné, a KASZ alelnöke elmondta: reggel 6-tól este 8-ig tiltakoznak.

Az alelnök elmondta, hogy délelőtt 10 órakor átvette petíciójukat a cég képviselője. Hozzátette: ragaszkodnak ahhoz, hogy az idén egy munkavállalójuknak sem lehet kevesebb a nettó keresete, mint 2011-ben. Buday Pálné kifejtette: a 2012-es bérfejlesztésről szóló tárgyalások hónapok óta eredménytelenek, nem született egyezség a szakszervezet és a vállalat vezetősége között. Ezenkívül a cég német vezetése nem a szakszervezettel kíván megállapodni, hanem az üzemi tanáccsal kötött egyezségre hivatkozik.

Ismertette: a szakszervezet azt kérte, hogy az elvárt, de eddig elmaradt béremelésért "cserébe" a munkavállalók januártól visszamenőleg kapjanak vásárlási kedvezményt helyi utalvány formájában, ám a cég ezt az ajánlatukat elutasította, és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a dolgozók csak áprilistól kapják meg ezt a vásárlási kedvezményt. A Metrónál az MTI-nek elmondták: átvették a petíciót, amelyet áttanulmányoznak, és reagálni fognak rá. A cég közölte azt is, hogy a demonstráció támogatottságát jól jelzi, hogy a résztvevők között csak néhány metrós munkavállaló van.

A Metro megerősítette szerdai közlését, miszerint nagyon sajnálják, hogy még nem sikerült megállapodni a szakszervezet képviselőivel, holott a vállalat üzemi tanácsával, amely a teljes állomány 90 százalékát képviseli, ez már több hete megtörtént. A cég hangsúlyozza, hogy április elsejétől a szakszervezettel való megállapodás hiánya ellenére is bevezette az üzemi tanács által elfogadott verziót, azaz 5 000 forintos vásárlási utalványokat kapnak a dolgozók. Ez körülbelül nettó 5 százalékos fizetésemelésnek minősül.