Matolcsy újabb spórolásra kérte a tárcákat

2012.04.06. 11:20

További negyvenmilliárdos spórolásra szólítja fel a tárcákat a Matolcsy György által vezetett gazdasági minisztérium, értesült az origo.hu. A lap úgy tudja, ez hozzáadódik a februárban már meghatározott harmincmilliárdos kiigazító csomaghoz, a spórolásnak azonban várhatóan még itt sincs vége.

A mostani negyvenmilliárdos, a tárcákra szabott csomag részét képezi annak a kiigazításnak, amelynek részleteit a két héten belül elkészítendő konvergenciaprogram már tartalmazhatja. A februári harmincmilliárdost negyvennel megtoldó intézkedés azonban aligha lesz elég ahhoz, hogy Brüsszelt meggyőzze: az Európai Bizottság a GDP fél százalékára rúgó, durván 140-150 milliárdos egyenlegjavítást lát szükségesnek ahhoz, hogy a vállalt 2,5 százalékos hiánycél teljesüljön.

Mint ismert, februárban a Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely újabb költségvetési intézkedéseket vetített előre a 2012-es és 2013-as évekre, elsősorban a gyógyszerkassza, fővárosi tömegközlekedés területén. A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, hogy „az intézkedések 2012 évi hatása a GDP 0,1 százalékát, 2013-as hatása a GDP kb. 0,4 százalékát éril el”. Elemzők később jelezték, a 2,5 százalékos hiánycél tartásához ennél jóval nagyobb, 100-150 milliárdos kiigazításra lehet szükség.