A kormány kitart az egykulcsos adó mellett

2012.04.12. 08:00

Kitart a kormány az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) mellett, mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek. Mint elmondta, az új adórendszer kétharmados oltalmát sem kívánják megszüntetni, ezt a hiteltárgyalások megkezdésének feltételeként eddig sem a valutaalap, sem az Európai Unió nem kérte.

A helyettes államtitkár szerint az arányos, 16 százalékos adórendszer első évében felülmúlta a várakozásokat, hiszen az szja-ból és a társadalombiztosítási járulékokból összesen 60 milliárd forinttal több folyt be, mint amennyit terveztek. A legfontosabb eredménynek azonban a nyilatkozat szerint azt tartja, hogy miközben az EU legtöbb államában megtorpant a gazdasági növekedés, Magyarország viszonylag jól teljesített, amihez hozzájárult az is, hogy az szja csökkentésével a kormány nagyobb összeget hagyott a lakosságnál.

Balog Ádám hangsúlyozta: az arányos adórendszer bevezetése a kormány legfontosabb gazdaságpolitikai intézkedéseinek egyike. Az új közteherviselési szisztéma azonban csak akkor fejtheti ki hatását, ha évtizedekig érvényben marad, ha a polgárok és a gazdaság szereplői elhihetik, hogy hosszú távon számolhatnak a szabályrendszerrel. Az egykulcsos adózás védelmét ezért építették kétharmados törvénybe.

"Az új adórendszer kétharmados oltalmát nem kívánjuk megszüntetni, hozzáteszem, ezt az egyeztetések megkezdésének feltételeként eddig sem a valutaalap, sem az unió nem kérte" - szögezte le. Kifejtette: a felső adókulcs megszüntetésével nem a tehetősebbeket dotálják, hanem minél több legális munka elvégzésére ösztönzik a polgárokat. Az adójóváírás elhagyása pedig nem utolsósorban azt a célt szolgálja, hogy véget vessenek a minimálbéres adócsalásnak.

"Bízom benne, hogy a társadalom világlátására is hatni fog az adórendszer, hiszen a tisztességet alacsony elvonással jutalmazza, miközben megfelelően hozzájárul a gyermeknevelés költségeihez. Ezektől az értékektől és az azokat képviselő adószabályoktól a kormány nem tágít" - mondta a lapnak Balog Ádám.