A MÁV vezérkarát is lecserélik

MTI/Index
2012.04.21. 08:54
A MÁV kulcspozícióban lévő vezetőinek lecserélése lesz az új elnök-vezérigazgató első lépése - írta szombati számában a Népszabadság. GYSEV-es vezetők jönnének a helyükre, a GYSEV új vezére pedig a korábban évekig a Simicska cégekben vezető beosztásban dolgozó Schváb Zoltán az NFM jelenlegi helyettes államtitkára lehet.

A lap úgy tudja, hogy Dávid Ilona, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. első embere előreláthatólag május elsején veszi át a MÁV Zrt. irányítását. A MÁV-Start Zrt.-t 2011 novemberétől irányító Kővári Zsolt vezérigazgató posztjára Ungvári Csaba, a GYSEV vezérigazgató-helyettese a jelölt. Mellettük Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára lesz a közösségi közlekedés megújításáért felelős kormánybiztos.

Az is elképzelhető, hogy kénytelen lesz átadni a székét Kovács Ernő pályavasúti főigazgató is, helyét Kövesdi Szilárd, a magyar-osztrák vasútvállalat gépészeti és pályavasúti üzletágvezetője veheti át. Feltéve, hogy elvállalja a feladatot - teszi hozzá a Népszabadság.

GYSEV-esek ide, Közgépes oda

Az elképzelések szerint az új vezetés legfeljebb másfél év alatt elvégzi a rá osztott feladatokat, aztán a vezetők visszatérnek a GYSEV-hez. Helyüket ugyanis cégüknél nem töltenék be - írta a Népszabadság. Hozzáteszik: kivétel egyedül éppen az elnök-vezérigazgatói poszt lenne. A lap Schváb Zoltánt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárát nevezi meg, mint a posztra esélyes jelöltet. Schváb Zoltán 2007-től minisztériumi szerepvállalásáig a Simicska Lajos tulajdonában lévő Közgép egyik igazgatója volt.

A lap azt írja, Dávid Ilona valósíthatja meg a MÁV részekre szedésére kidolgozott terveket. Elsősorban azt, hogy miközben a MÁV-Start továbbra is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) irányítása alatt működik tovább, a személyszállító cég magába olvassza a vontatási szolgáltatásokat. Illetve, hogy a kiszivárgott híreknek megfelelően a MÁV pályavasút-tulajdonosi jogai a Magyar Fejlesztési Bank kezébe kerüljenek - írta a Népszabadság.

A lap azt írta: a MÁV Zrt. "lebontásához" az elképzelések szerint a különféle vállalati tevékenységek kiszervezése vezethetne el.

A Népszabadság hétfőn írta meg, hogy Szarvas távozik a MÁV elnök-vezérigazgatói posztjáról, és aznap mondott le Mészáros László, a Volánbusz vezérigazgatója is. A Volán volt vezére szerint nemrég annyira megváltoztatták a közösségi közlekedés átalakításának koncepcióját, hogy ő annak már nem kíván a végrehajtója lenni.

Még Orbánnak sincs rá lehetősége

A tömegközlekedés eddig nem volt az Orbán-kormány sikertörténete. A 2010-es választások után megnyitották a korábbi szocialista kormányok által bezárt mellékvonalakat, a szimbolikus gesztuson túlmenő, érdemi lépéseket nem tettek idén áprilisig – ekkor viszont a korábbi bezárásoknál sokkal nagyobb MÁV-kurtításról, 410 vonat leállásáról döntöttek .

Egy március eleji rendezvényen Orbán beismerte , hogy a közösségi közlekedés átalakítására kudarcként tekint. „A MÁV átalakításába beletörött a bicskánk, vagy ha bele nem is törött, benne maradt”. A miniszterelnök most már nem csodálkozik, hogy annyi próbálkozás ellenére, eddig senki nem járt sikerrel, de „nekünk azért még talán van rá esélyünk”.