Vilhelmina
10 °C
21 °C

Policy Agenda: A megszorítás alig több mint fele megalapozott

2012.04.25. 10:20

Az idei évi kiigazító csomagból 100-120 milliárd forint látszik végrehajthatónak, míg 2013-ban az 567 milliárd forintos programból 330-360 milliárd forint van megalapozva intézkedésekkel, e nagyságrendben látszik a konkrét többlet bevételi illetve kiadásszűkítési terv - áll a Policy Agenda szerdai elemzésében.

Csak az adók biztosak

Az elemzés szerint nagy biztonsággal behajthatók az új, vagy átalakított adók és illetékek (távközlési szolgáltatási adó, pénzügyi transzakciós illeték, energiaszolgáltatók jövedelemadója, biztosítókat terhelő egységes ágazati adó), és végrehajthatónak látszik a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap költségvetési támogatásának nullára csökkentése is.

Sok lesz a konfliktus

A minisztériumi zárolásokkal ugyanakkor gondok lehetnek, mert sok esetben már leszerződött támogatások, vagy meglévő állományra való bérkifizetések fedezetét vonná el a kabinet, így ezek komoly konfliktusokat okozhatnak a tárcákon belül. Emellett jelentős társadalmi ellenállásba ütközhet a a gyógyszertámogatások idén 10 milliárd forintos, jövőre további 30 milliárd forintos csökkentése.

Az egyik legnehezebben értékelhető eleme a költségvetésnek a helyi önkormányzati rendszer idei 60 milliárd forintos, és 2013 évi 90 milliárd forintos egyenleg javulása. A kormány állítása szerint ekkora mértékben csökken az önkormányzati alrendszer korábban tervezett hiánya. "Ennek a megalapozottságát egyelőre nem látjuk, és további intézkedések nélkül kérdéses is ez a mérték" - áll az elemzésben, ami szerint ezer fős nagyságrendben küldenek el jövőre önkormányzati dolgozókat az államigazgatási feladatok központosításával, illetve szintén az önkormányzati rendszer kárára vonnak majd ki 23 milliárd forint mértékben fejlesztési, szociális, valamint közoktatási támogatásokat.

Az elemzés szerint kérdéses az elektronikus útdíj bevezetéséből származó 75 milliárd forintos többlet bevétel is - egyrészt mivel a rendszer kiépítése el sem kezdődött, másrészt pedig kérdés, hogy a teherfuvarozási ágazat kibír-e évi 150 milliárd forintot pluszterhet.

Ugyancsak homályosnak tűnik a tömegközlekedésre fordítandó 10 milliárd forintos állami támogatás kiváltása - áll az elemzésben. A konvergenciaprogram erősen abba az irányba mutat, hogy a kabinet támogatja a dugódíj bevezetését, de valószínűleg ennek politikai konzekvenciáit áthárítja az önkormányzatokra - azaz csökkenteni fogják a BKV támogatását, cserébe jogi lehetőséget adnak a dugódíj bevezetésére, így az már a település felelőssége, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, vagy más forrásokból pótolja ki a hiányt.

Visszafogja a növekedést, de nincs más út

A konvergenciaprogramban szereplő intézkedések a gazdasági növekedés szempontjából rontják a jelenlegi helyzetet - írja az intézet. Az új adók és illetékek csökkentik a belső fogyasztást, valamint tovább terhelik a kis-és középvállalkozásokat. De az elemzés szerint azt is látni kell, hogy miután az állam saját forrásból nem képes beruházási oldalon megmozgatni a gazdaságot, ezért csak az Európai Unió által adott támogatásokban bízhat.

Ehhez pedig szükség van a kohéziós alapok most még zárolt részére is, azaz a kormánynak más lehetősége már nincsen, mint finanszírozható költségvetést, ezáltal kiszámíthatóbb gazdasági környezetet teremteni, és bízni abban, hogy az uniós források és a külső környezet esetleges javulása egyszerre tud akkora lökést adni, hogy meginduljon a gazdasági növekedés. Ehhez a konvergenciaprogram szükséges, és precíz végrehajtással, további hiteles intézkedésekkel elegendő lépés lehet, amennyiben a pénzügyi finanszírozási bizalom is fenntartható - zárul az elemzés.