Fábián, Sebestyén
1 °C
7 °C

Eltűnt a Bécs-reklám a kormány.hu-ról

2012.05.08. 14:01 Módosítva: 2012.05.08. 14:15

Hétfőn megírtuk, hogy néhány napja a magyar kormányportálon is megjelent a MÁV közleménye, amely arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy kétóránként indulnak RailJet vonatok Bécsbe, ám valójában inkább a budapesti nemzetközi repülőtér konkurensét, a schwechatit hirdeti. Az állami vasúttársaság már a közlemény címében arról ír: Vasúton a bécsi reptérre, és a közleményben is azt emelte ki: a bécsi-schwechati reptérről „számos olyan célállomás közvetlenül elérhető, amelyre Magyarországról jelenleg nem indítanak járatot a légitársaságok”. A közlemény kedd délben már nem volt elérhető a kormány.hu-n, de a Google-ban tárolt változatban még megtalálható.

A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. kedden közleményben reagált a hírünkre. A cég szerint „kifejezetten nehezen érthető, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miért hirdeti honlapján a MÁV új vasúti szolgáltatását a bécsi nemzetközi repülőtérre, amely Budapest legnagyobb régiós versenytársa és egyben a magyar légiközlekedési válság legnagyobb haszonélvezője”. A BA megjegyzi, hogy a Malév csődjével a magyar légiközlekedés minden idők legsúlyosabb válságába került: az utasszám nagyjából 13 százalékkal csökkent, a ferihegyi fel- és leszállások száma pedig a 2002-es szintre zuhant vissza.

Mindezek fényében „egyszerűen nem értjük, hogy miért kell a bécsi repülőtér munkahelyteremtését támogatni Magyarország helyett” – fogalmazott a cég közleményében Hardy Mihály kommunikációs igazgató, megjegyezve: a versenyt üdvözlik ugyan, de „egyetlen országban sem lehet a felszíni közlekedést a közvetlen légi kapcsolatok helyettesítéseként beállítani”.

A repülőtér szerint a mostani helyzet „csak tovább növeli a csalódottságot az egész magyar légiközlekedésben”, és szóvá tették „a hihetetlenül magasra emelt repülőtéri telekadó” problémáját is. A Budapest Airport szerint „sokkal időszerűbb lenne, ha az ezért felelős hatóságok végre kijelölnének egy-egy új légitársaságot a Malév helyett az államközi szerződésekkel szabályozott útvonalakon, és nem húznák tovább az időt minden ésszerű magyarázat nélkül”. Úgy tudjuk, ennek hátterében az áll, hogy a légiközlekedési hatóság a Malév februári csődje óta sem írt ki még pályázatot az úgynevezett korlátozott légiközlekedési jogok használatára.